Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Belpolitika - Független országgyűlési képviselők ülése Belpolitika - Független országgyűlési képviselők ülése
3 cm kifutó

Belpolitika - Független országgyűlési képviselők ülése

Magyarország, Budapest, Budapest

Budapest, 1989. február 27. Fejti György, MSZMP KB tagja beszél a Független Képviselők csoportjának ülésén a Parlamentben, ahol tájékoztatót hallgattak meg a Magyar Szocialista Munkáspárt állásfoglalásáról az Alkotmány koncepciójával kapcsolatban és megvitatták az Új Márciusi Front javaslatát az Országos Nemzeti Bizottság létrehozásáról. Mellette, Fodor István, a Független Képviselőcsoport elnöke (b2), Vitányi Iván, az Új Márciusi Front egyik alapítója (j2), és Kósáné Kovács Magda, a Hazafias Népfront elnökségének tagja, országgyűlési képviselő (j). MTI Fotó: E. Várkonyi Péter
Fejti György (Sátoraljaújhely, 1946. március 10.-) egykori politikus. 1989. áprilistól a rendszerváltás feltételeiről szóló háromoldalú politikai egyeztető tárgyalásokon az MSZMP tárgyalóküldöttségnek helyettese vezetője volt. 1989. júliusban a Politikai Bizottság helyett felállított Politikai Intéző Bizottságba is bekerült. 1989. októberben visszavonult a politikai élettől, magánvállalkozó lett. Fodor István (Csepreg, 1945. március 2.), állatorvos, politikus. 1989 januárjától júliusig a függetlenek csoportjának elnöke, majd július és október 20.-ig az Országgyűlés alelnöke. 1989. október 20. és 1990. május 2.-a között az Országgyűlés megbízott elnöke volt. 1990. március 14-én Fodor mondta a zárszót az országgyűlésben, értékelve az 1985-1990 közötti tavékenységeket. 1990. október 23-ától az új alkotmány értelmében az országgyűlés elnöke látta el az ideiglenes államfői funkciókat, így Szűrös Mátyás helyett őt bízták meg az elnöki teendők ellátásával. Vitányi Iván (Debrecen, 1925. július 3. –) magyar szociológus, esztéta, politikus, országgyűlési képviselő. Kósáné Kovács Magda (Budapest, 1940. november 4.-) 1985-1990 között a Szakszervezetek Országos Tanácsa egyik vezetője, 1996-98 között az MSZP ügyvezető alelnöke, 1990-2004 között országgyűlési képviselő, 1994-95-ben munkaügyi miniszter. Tagja volt a Magyar-Szovjet Baráti Társaságnak és a Hazafias Népfront elnökségének.

Készítette: E. Várkonyi Péter
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-FNYIP19890227019
Fájlméret: 6 872 KB
Fájlnév: FNYIP19890227019.jpg
ICC: Nem található

Személyek: Fejti György, Fodor István, Vitányi Iván, Kósáné Kovács Magda




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

32 000 HUF
27 500 HUF
24 000 HUF
20 000 HUF
17 500 HUF
14 500 HUF
29 500 HUF
25 500 HUF
22 500 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
14 000 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

13 319 HUF
13 319 HUF
11 795 HUF
11 287 HUF
10 398 HUF
9 890 HUF
8 620 HUF
8 620 HUF
7 477 HUF
7 096 HUF
6 461 HUF
6 080 HUF
5 191 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF
13 319 HUF
13 319 HUF
11 795 HUF
11 287 HUF
10 398 HUF
9 890 HUF
8 620 HUF
8 620 HUF
7 477 HUF
7 096 HUF
6 461 HUF
6 080 HUF
5 191 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF
4 429 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Alkotmány
Beszéd
Bizottság
Javaslat
MSZMP
Országgyűlés
Parlamenti képviselő
Politikus
Tanácskozás
Társadalmi kérdés
Társadalmi mozgalom, társadalmi szervezet

A sorozat további képei:


Hasonló képek: