Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Belpolitika - Kádár János a Skála Áruházban Belpolitika - Kádár János a Skála Áruházban
3 cm kifutó

Belpolitika - Kádár János a Skála Áruházban

Magyarország, Budapest, Budapest

Budapest, 1976. december 23. Kádár János (j2), a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára gyermek- és ifjúsági könyveket nézeget a Skála Áruházban tett látogatása során. Mellette Demján Sándor (j3), az áruház vezetője. MTI Fotó: Szebellédy Géza
A Skála Áruház-lánc a nyugati áruházak (Hertie-lánc, a bécsi Staffa) mintája alapján jött létre, és a Centrum-hálózat konkurenciája lett. Az áruházlánc első tagja volt a 1974-ben tervezett, 1976-ban átadott Skála Budapest Szövetkezeti Nagyáruház, azaz a budai Skála, melynek vezető tervezője az akkor a SZÖVTERV-nél dolgozó Kovách István volt. Ez volt akkoriban a legnagyobb hazai áruház. Kádár János (eredetileg Csermanek János, Fiume, 1912. május 26. – Budapest, 1989. július 6.) kommunista politikus. 1948 és 1950 között belügyminiszter. 1952 és 1954 között egy koncepciós pert követően börtönbe zárták. Az 1956-os forradalom alatt részt vett Nagy Imre kormányában, de november 4-én átállt a szovjetekhez, akik a visszaállított kommunista diktatúra vezetőjévé tették. 1956 novembere és 1988 májusa között az MSZMP első titkáraként, később pedig főtitkáraként megkérdőjelezhetetlenül Magyarország első emberének számított. Kétszer volt miniszterelnök. Demján Sándor (Börvely, 1943. május 14. – ) vállalkozó, üzletember.

Készítette: Szebellédy Géza
Tulajdonos: MTI Zrt. Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-877281
Fájlnév: F_LED19761223139.jpg
ICC: Nem található

Személyek: Demján Sándor, Kádár János




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

31 500 HUF
28 000 HUF
24 000 HUF
21 500 HUF
18 000 HUF
16 000 HUF
14 000 HUF
22 500 HUF
20 500 HUF
17 000 HUF
15 000 HUF
13 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

13 446 HUF
13 065 HUF
11 414 HUF
10 906 HUF
9 509 HUF
8 747 HUF
7 477 HUF
7 223 HUF
6 080 HUF
5 826 HUF
4 683 HUF
4 429 HUF
13 446 HUF
13 065 HUF
11 414 HUF
10 906 HUF
9 509 HUF
8 747 HUF
7 477 HUF
7 223 HUF
6 080 HUF
5 826 HUF
4 683 HUF
4 429 HUF
4 683 HUF
4 429 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Belpolitika
Kiskereskedelem
Könyvkiadás
Párt
Áruház

A sorozat további képei:


Hasonló képek: