Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Életkép - Történelem - Tápiószentmártoni veterán katona aki Leninnel is találkozott Életkép - Történelem - Tápiószentmártoni veterán katona aki Leninnel is találkozott
3 cm kifutó

Életkép - Történelem - Tápiószentmártoni veterán katona aki Leninnel is találkozott

Magyarország, Pest megye, Tápiószentmárton

Tápiószentmárton, 1965. november 3. Varga József veterán katona a szomszéd kislánynak, Vér Erikának meséli élményeit a Nagy Októberi Szocialista Forradalomról és találkozóját Vlagyimir Iljics Uljanovval, mozgalmi nevén Leninnel, a kommunista forradalmárral, a Szovjetunió első vezetőjével, miközben együtt olvassák a Szovjetunió képes havi társadalmi és politikai folyóiratot. A nyugdíjas férfi 18 éves korában, 1916-ban került az orosz frontra, ahol egy év múlva fogságba esett. A turkesztáni fogolytáborban érte a forradalom, ahonnan megszökött, majd Taskentben belépett a Vörös Hadseregbe. Orenberg mellett és később az Aral-tó környékén harcolt. Ütegparancsnokká nevezték ki, majd a moszkvai katonai iskolába küldték. Az előző évfolyam hallgatóinak tisztavató ünnepségén Varga József a díszszázad első sorában állt, így találkozott Leninnel, aki megállt előtte és megkérdezte, honnan való, majd kezet fogott a magyar harcossal miközben „ha hazatért elvtárs, harcoljon otthon is vitézül a mi közös ügyünkért” mondatot mondta. Ezt a találkozót Varga József sohasem felejti el, amely erőt adott neki a magyarországi illegális harchoz is. A nagy ünnepek előtt gyakran meséli el a község és környékbeli úttörőknek, felnőtteknek az élményeit. MTI Fotó: Bereth Ferenc

Készítette: Bereth Ferenc
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-F_BER19651103022
Fájlméret: 4 294 KB
Fájlnév: F_BER19651103022.jpg
ICC: Nem található

Személyek: Vér Erika, Varga József




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

29 500 HUF
26 500 HUF
23 000 HUF
20 000 HUF
18 000 HUF
15 500 HUF
13 000 HUF
24 500 HUF
21 500 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
15 000 HUF
12 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

12 557 HUF
11 033 HUF
10 652 HUF
9 255 HUF
8 747 HUF
7 604 HUF
7 223 HUF
6 588 HUF
5 953 HUF
5 318 HUF
5 064 HUF
4 302 HUF
4 048 HUF
12 557 HUF
11 033 HUF
10 652 HUF
9 255 HUF
8 747 HUF
7 604 HUF
7 223 HUF
6 588 HUF
5 953 HUF
5 318 HUF
5 064 HUF
4 302 HUF
4 048 HUF
4 302 HUF
4 048 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Idősek
Színes, vegyes
Találkozó

A sorozat további képei:


Hasonló képek: