Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Népművészet - Őrhalmi népviselet Népművészet - Őrhalmi népviselet
3 cm kifutó

Népművészet - Őrhalmi népviselet

Magyarország, Nógrád megye, Őrhalom

Őrhalom, 1958. november 27. Ünnepi népviseletbe öltözött fiatal lányok egy pohár borral koccintanak. MTI Fotó: Vadas Ernő
Őrhalom, a szomszédos Hugyag, valamint az Ipoly folyó szlovák oldalán található Ipolyvarbó, azonos viseletcsoporthoz tartozott, ami azt jelenti, hogy a három faluban azonos anyagú és szabású ruhában jártak, népviseletük közel azonos volt. Az őrhalmi viseletet az egyik legszebb palóc népviseletként tartották nyilván országszerte. Legjellemzőbb darabja a lábszárközépig, de sokszor bokáig érő brokátselyemből, bársonyból készült szoknya, amihez azzal azonos anyagú blúzt vettek fel, majd később az ingváll vászonból készült, melynek kézelőjét hímzéssel díszítették. Erre gyöngyös, rézcsipkés mellényt, pruszlikot vettek fel. A szoknyák elé felkötötték az otthon szőtt kötényt, a szakácskát, melybe nevüket is belehímezték. A népviselet két legszebb darabja a gyöngyökkel hátul két széles szalaggal díszített fékető, illetve a nagyrojtú, fül mellett csomózott, selyemből készült menyecske kendő. Az esküvő napján megkapott féketőt csak aznap, illetve csak az első gyermek születéséig hordhatta a fiatalasszony. A lányok ünnepi viseletének kiegészítője a fehér harisnya és a fekete csatos cipő volt. A lányok gyöngyöt hordtak a nyakukban, régen úgy mondták Őrhalomban, hogy minél több soros gyöngy díszítette egy lány nyakát, az annál tehetősebb volt. A férfiak viselete sokkal egyszerűbb, melynek alapja a fekete posztóból készült nadrág és a vászoning, valamint a fekete, keményszárú csizma.

Készítette: Vadas Ernő
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-804546
Fájlnév: C__VA19581127046.jpg
ICC: Nem található




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

28 000 HUF
24 000 HUF
21 500 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
15 000 HUF
13 000 HUF
22 500 HUF
20 500 HUF
18 000 HUF
16 000 HUF
14 500 HUF
12 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

13 065 HUF
11 541 HUF
11 541 HUF
9 636 HUF
9 636 HUF
7 985 HUF
7 985 HUF
6 588 HUF
6 588 HUF
5 318 HUF
5 318 HUF
4 302 HUF
4 302 HUF
13 065 HUF
11 541 HUF
11 541 HUF
9 636 HUF
9 636 HUF
7 985 HUF
7 985 HUF
6 588 HUF
6 588 HUF
5 318 HUF
5 318 HUF
4 302 HUF
4 302 HUF
4 302 HUF
4 302 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Folklór
Népművészet

A sorozat további képei:


Hasonló képek: