Diósgyőr, 1952. május 4. Szalai István (k) az általa indítványozott 550 órás mozgalom tapasztalatairól beszél a Dimávag Híd- és Vasszerkezeti Gyáregysége dolgozóinak (b-j): Kovács Cs. Ida esztergályosnak, Szirti Károly üzemegység vezetőnek, Plahetka Ferenc alapszervi párttitkárnak és Csábi János fúrógépmunkásnak, a hátsó sorban Molnár József sztahanovista villanyhegesztő és Jobbágy Tamás diszpécser. MTI Fotó/Magyar Fotó: Járai Rudolf
Diósgyőr Magyarország egyik történelmi települése, 1945-től Miskolc egyik városrésze, volt nehézipari központ. A Diósgyőri Gépgyár elődjét 1915-ben alapították Újgyár néven, mely a kohászati üzemekből vált ki. 1930-ig nem folyt itt érdemi termelés, csupán a kohászati gyár segédüzemeként működött. 1946-ban közös vezetés alá került a MÁVAG kohászati üzemekkel. 1948-ban vált önállóvá a Magyar Állami Vas- Acél- és Gépgyárak diósgyőri gyáraként, DIMÁVAG Gépgyár néven. 1963-ban több részleg egyesítésével alakult meg a Diósgyőri Gépgyár (DIGÉP) és vált a hazai gépgyártás egyik központjává. A 80-as évek végéig a gyár legfőbb termékei a hadiipari gyártmányok mellett a kábelgépek, szerszámgépek (kalapácsok, lemezollók, élhajlítók, excenterprések), vasúti kerékpárok voltak. A sztahanovista mozgalom eredetileg Alekszej Grigorjevics Sztahanov szovjet bányász követőinek az egész Szovjetunióra kiterjedő tömegmozgalma. Célja a szocialista munkaverseny létrehozása, azaz az egyes munkások önálló kezdeményezésekre törekvése, a munka ésszerűbb megszervezése, a teljesítmények fokozása, a gépek teljesebb kihasználása, és a fejlettebb munkamódszerek átadása volt. Az 1950-es években a szocialista tömb országaiban a munkaversenyben a termelési normákat nagymértékben túlteljesítő üzemi dolgozókat, munkásokat illették a sztahanovista jelzővel.