Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Távközlés - Adótorony Távközlés - Adótorony
3 cm kifutó

Távközlés - Adótorony

Magyarország, Budapest, Budapest

Budapest, 1990. szeptember 7. A Száva úti adótorony acél rácsszerkezetén elhelyezett mikrohullámú tányér. A Potiber (K. Artner Klára építész) és az Uvaterv (Földi András és Reiner Endre statikusok) által tervezett és 1988-ban átadott torony- és épületegyüttes feladata a gépjárművekben elhelyezett rádiótelefonok és a vezetékes telefonhálózat közötti kapcsolat megteremtése. MTI Fotó: Záray Péter
Eredetileg egy száz méter magas beton- és arra épített 54 méter magas acélszerkezetű torony megépítését tervezték. A kivitelezési versenytárgyalást a Potiber–31. ÁÉV konzorcium végül a torony köré épített hat épületből és az ezeket összekötő nyaktagokból álló épületcsoporttal nyerte meg. A 154 méter magas adótorony egy 2,5 méter vastag, kör alakú vasbeton lemezen áll. Erre került a tizenhat sokszög alaprajzú, kúszózsaluzatos technológiával épült, helyszínen előre gyártott, betonacél hálóval vasalt 7,6 méter átmérőjű, 37,5 centiméter falvastagságú vasbeton felmenő szerkezet. A zsaluzatot négy méter magas egységekben emelték egy – a toronytörzsben összeszerelt – kúszódaru segítségével. Az acélszerkezetet a száz méter magasságban lévő 1,5 méter vastag vasbeton lemez hordozza. Az acélszerkezetű toronyrész 2500 milliméter átmérőjű hengeres cső, amely 1400x1400, majd 800x800 milliméter méretű acél rácsszerkezetben folytatódik. A kialakított erkélyek és belső födémek acélszerkezetűek. A zárt adóteret rézlemezzel burkolták. A tornyot hat üzemviteli épület fogja közre, ezeket három lépcsőház szolgálja ki. A tornyot jelenleg a Magyar Telekom Nyrt. üzemelteti.

Készítette: Záray Péter
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-914616
Fájlnév: F__UZ19900907003.jpg
ICC: Nem található




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

28 000 HUF
24 000 HUF
21 500 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
15 000 HUF
13 000 HUF
22 500 HUF
20 500 HUF
18 000 HUF
16 000 HUF
14 500 HUF
12 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

13 700 HUF
12 049 HUF
11 541 HUF
10 144 HUF
9 636 HUF
8 366 HUF
7 985 HUF
6 842 HUF
6 588 HUF
5 572 HUF
5 318 HUF
4 429 HUF
4 302 HUF
13 700 HUF
12 049 HUF
11 541 HUF
10 144 HUF
9 636 HUF
8 366 HUF
7 985 HUF
6 842 HUF
6 588 HUF
5 572 HUF
5 318 HUF
4 429 HUF
4 302 HUF
4 302 HUF
4 302 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Távközlési hálózat
Építészet

A sorozat további képei:


Hasonló képek: