Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Sport - Barátság versenyek - Budapest Sport - Barátság versenyek - Budapest
3 cm kifutó

Sport - Barátság versenyek - Budapest

Magyarország, Bács-Kiskun, Kecskemét

Kecskemét, 1984. június 28. Müller Ferdinánd edző (k) magyaráz Kocsis Ferencnek (b) és Gáspár Tamásnak, a július közepén Budapesten megrendezésre kerülő kötöttfogású Barátság Versenyre készülő magyar birkózó válogatott tagjainak. MTI Fotó: Németh Ferenc
Barátság verseny: az amerikai Jimmy Carter elnök az afganisztáni szovjet invázió elleni tiltakozásul bojkottot hirdetett az 1980-ban Moszkvának ítélt XXII. Nyári Olimpiai Játékok ellen. Az amerikai olimpikonok küldöttségének Fehér Házbeli tiltakozása ellenére ragaszkodott a távolmaradáshoz, amihez végül 65 ország csatlakozott. Négy esztendővel később, mintegy válaszlépésként Moszkva a szocialista országok sportolóinak nem kellően garantált biztonságára való hivatkozással távolmaradásra szólitott fel. A felszólitás következményeként a magyar sportolók sem vehettek részt az 1984-ben Los Angelesben rendezett, XXIII. Nyári Olimpiai Játékokon. A kényszerből távolmaradottak számára Barátság Versenyeket szerveztek. Kocsis Ferenc (Budapest, 1953. július 8.) olimpiai bajnok birkózó. Eredményei: 1980. Moszkva 1. hely kötöttfogás 74 kg Gáspár Tamás (Budapest, 1960. július 19.) világbajnok (1986), Európa-bajnok (1984) magyar birkózó.

Készítette: Németh Ferenc
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-F__IK19840628020
Fájlméret: 4 969 KB
Fájlnév: F__IK19840628020.jpg
ICC: Nem található

Személyek: Müller Ferdinánd, Kocsis Ferenc, Gáspár Tamás




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

27 500 HUF
24 000 HUF
20 000 HUF
17 500 HUF
14 500 HUF
25 500 HUF
22 500 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
14 000 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

13 319 HUF
11 795 HUF
11 287 HUF
10 398 HUF
9 890 HUF
8 620 HUF
8 620 HUF
7 477 HUF
7 096 HUF
6 461 HUF
6 080 HUF
5 191 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF
13 319 HUF
11 795 HUF
11 287 HUF
10 398 HUF
9 890 HUF
8 620 HUF
8 620 HUF
7 477 HUF
7 096 HUF
6 461 HUF
6 080 HUF
5 191 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF
4 429 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Birkózás
Edző
Nemzetközi verseny
Sport
Válogatott

A sorozat további képei:


Hasonló képek: