Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Kultúra - KISZ Központi Művészegyüttes Kultúra - KISZ Központi Művészegyüttes
3 cm kifutó

Kultúra - KISZ Központi Művészegyüttes

Magyarország, Budapest, Budapest

Budapest, 1963. április 9. Székestáncot jár a KISZ Központi Művészegyüttes Úttörőegyüttesének májusi bemutatójára készülő tánckara. MTI Fotó: Friedmann Endre
A Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) a magyar kommunista állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) ifjúsági szervezete volt 1957 és 1989 között. A Művészegyüttes az ifjúsági mozgalom kulturális csoportja volt, mely a következő együtteseket foglalta magába: KISZ központi énekkar, KISZ- és Úttörőtánckar, egyetemi énekkar, kamarazenekar, Új Zenei Stúdió, Ifjú Gárda fúvószenekar, rajkózenekar, irodalmi színpad, Úttörőegyüttes. Az úttörőmozgalom „a gyermekek önkéntes tömegszervezeti tömörülése”. A Magyar Úttörők Szövetsége a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség vezetése alatt alakult meg 1946-ban. A szocializmus alatt az iskolás gyermekek túlnyomó többsége a tagja volt ennek a szervezetnek, amelyben a kommunista ideológiai nevelés döntő szerepet játszott. 1989 után a mozgalom jelentéktelenné vált.

Készítette: Friedmann Endre
Tulajdonos: MTI Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-841581
Fájlnév: F_FRI19630409017.jpg
ICC: Nem található




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

28 000 HUF
24 000 HUF
21 500 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
15 000 HUF
13 000 HUF
22 500 HUF
20 500 HUF
18 000 HUF
16 000 HUF
14 500 HUF
12 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

14 716 HUF
13 700 HUF
12 557 HUF
11 541 HUF
10 525 HUF
9 636 HUF
8 366 HUF
7 985 HUF
6 842 HUF
6 588 HUF
5 572 HUF
5 318 HUF
4 429 HUF
4 302 HUF
14 716 HUF
13 700 HUF
12 557 HUF
11 541 HUF
10 525 HUF
9 636 HUF
8 366 HUF
7 985 HUF
6 842 HUF
6 588 HUF
5 572 HUF
5 318 HUF
4 429 HUF
4 302 HUF
5 318 HUF
4 429 HUF
4 302 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Ifjúság
Ifjúsági szervezet
Kultúra
Néptánc

A sorozat további képei:


Hasonló képek: