Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Tanácskozás - Hazafias Népfront Országos Tanácsa Tanácskozás - Hazafias Népfront Országos Tanácsa
3 cm kifutó

Tanácskozás - Hazafias Népfront Országos Tanácsa

Magyarország, Budapest, Budapest

Budapest, 1989. április 14. Huszár István, a HNFOT főtitkára beszél a mikrofonnál a Hazafias Népfront Országos Tanácsának ülésén az Új Városházán. MTI Fotó: Petrovits László
A Hazafias Népfront (rövidítve: HNF) sajátos társadalmi szervezet volt 1954 és 1990 között, amelynek célja „a magyar társadalom valamennyi osztályának, rétegének összefogása” volt. Egyéni tagsága nem volt, tömegmozgalomként működött. Az akkori politikai rendszer minden elemét, az MSZMP-t, a tömegszervezeteket, valamint a társadalmi és kulturális szervezeteket egyesítette. Önálló napilapja volt 1954 és 1989 között: a Magyar Nemzet. Huszár István (Hernádkak, 1927. július 10. – Budapest, 2010. szeptember 11.) közgazdász, statisztikus, a Központi Statisztikai Hivatal elnöke 1969-től 1973-ig. Az egykori Országos Tervhivatal elnöke, a Párttörténeti Intézet igazgatója. Címzetes egyetemi és főiskolai tanár. 1953-tól 1963-ig az MDP KV, illetve az MSZMP KB tagja volt. 1961 és 1963 között osztályvezető-helyettes, ezután 1963-tól 1969-ig a Központi Statisztikai Hivatal elnökhelyettese, majd 1973-ig elnöke, egyben államtitkár. 1973 és 1980 között miniszterelnök-helyettes, 1975 és 1980 között a Politikai Bizottság tagja. 1980. júliustól az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézete főigazgatója. Az Országos Tervhivatal elnöke 1975-től 1980-ig. 1980-tól 1985-ig, majd 1988-tól országgyűlési képviselő, közben 1985 és 1988 között pótképviselő. 1984-től az Alkotmányjogi Tanács tagja, 1985-től 1988-ig a Párttörténeti Intézet igazgatója volt. 1988–1989-ben a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára, 1989-ben elnök-főtitkára. 1956-tól 1989-ig MSZMP-tag.

Készítette: Petrovits László
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-F__PE19890414032
Fájlméret: 3 882 KB
Fájlnév: F__PE19890414032.jpg
ICC: Nem található

Személyek: Huszár István




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

27 500 HUF
24 000 HUF
20 000 HUF
17 500 HUF
14 500 HUF
25 500 HUF
22 500 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
14 000 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

13 319 HUF
11 795 HUF
11 287 HUF
10 398 HUF
9 890 HUF
8 620 HUF
8 620 HUF
7 477 HUF
7 096 HUF
6 461 HUF
6 080 HUF
5 191 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF
13 319 HUF
11 795 HUF
11 287 HUF
10 398 HUF
9 890 HUF
8 620 HUF
8 620 HUF
7 477 HUF
7 096 HUF
6 461 HUF
6 080 HUF
5 191 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF
4 429 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Szervezet
Tanácskozás

A sorozat további képei:


Hasonló képek: