Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Turisztikai nevezetesség - A majki kamalduli kolostor Turisztikai nevezetesség - A majki kamalduli kolostor
3 cm kifutó

Turisztikai nevezetesség - A majki kamalduli kolostor

Magyarország, Komárom-Esztergom, Oroszlány

Oroszlány-Majkpuszta, 1988. március 25. A kamalduli remeteség cellaházai. MTI Fotó: Farkas Tamás
A 17 cellaházból, rendházépületből és a remeteség szívében magasodó, egykori templom megmaradt tornyából álló barokk műemlékegyüttes kiemelkedő emlékünk. 1733-ban a vidék birtokosa, Esterházy József alapította a kamalduli remeteséget, melynek 1200 holdas pusztát, tavakat és malmokat is adományozott. Az épületegyüttes megtervezésével Esterházy József a neves osztrák barokk építészt, Franz Anton Pilgramot (1699-1761) bízta meg. A remeteség épületei által körülfogott templom alapjait 1753-ban tették le. Pilgram koncepciója nem valósulhatott meg maradéktalanul: az 1770-ben félbe maradt építkezés során az eredetileg tervezett húsz remetelakból csak tizenhét készült el. A házak magyar arisztokrata családok adományaiból épültek, donációjukat a lakok főhomlokzatán elhelyezett címerük jelzi. 1782-ben II. József császár a kontemplatív rendeket – köztük a kamalduli rendet is – feloszlatta. 1806-ban gróf Esterházy Károly megvette a birtokot és a területet bérbe adta. Az itt berendezett manufaktúra a környék legnagyobb posztógyáraként működött, a cellaházakban ekkor munkások laktak, az egyikben iskolát rendeztek be. 1810-ben a templom leégett. Majk az 1980-as évektől turisztikai látványosság.

Készítette: Farkas Tamás
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-S__FA19880325006
Fájlméret: 1 458 KB
Fájlnév: S__FA19880325006.jpg
ICC: Nem található




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

14 500 HUF
14 000 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

6 080 HUF
5 572 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF
6 080 HUF
5 572 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Kiállítás
Múzeum
Műemlék
Római katolikus
Szerzetesrend
Turisztikai nevezetesség
Táj, város
Építészet

A sorozat további képei:


Hasonló képek: