Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Épület - Budapest - A Párizsi udvar Épület - Budapest - A Párizsi udvar
3 cm kifutó

Épület - Budapest - A Párizsi udvar

Magyarország, Budapest, Budapest

Budapest, 2014. június 9. A Párizsi udvar belső terének részlete az eklektikus stílusú lakó- és irodaház, az egykori bankszékház, volt IBUSZ-palota földszintjén, Budapest V. kerületében, a Ferenciek terén. MTVA/Bizományosi: Róka László
Báró Brudern József Pollack Mihály tervei alapján építtetett házat Pesten 1817-ben. Ez az épület volt Magyarország egyik első, modern értelemben vett üzletháza. Pollack a hiedelem szerint az 1810 körül épült párizsi Passage des Panoramas mintájára alakította ki az üzletsori folyosót, ami miatt a pesti köznyelv hamar „Párisi-ház” néven kezdte emlegetni. A házat a 19. század végi nagy városrendezések során 1883-ban előbb részben, majd a 19-20. század fordulóján majdnem teljesen elbontották, a telket pedig 1906-ban megvásárolta a Belvárosi Takarékpénztár, hogy ott építtesse fel új központját. A mai mór és gót stílust keverő eklektikus irodaház Schmahl Henrik tervei alapján és Lipták Pál vezetésével 1909-1913 között épült. Az 1976-ban műemlékké nyilvánított épület a Belvárosi Takarékpénztár székháza volt, földszinti, belső része a Párizsi udvar, ami Budapest egyetlen, máig megmaradt 20. század eleji bevásárlóudvara.

Készítette: Róka László
Tulajdonos: Róka László
Azonosító: MTI-FOTO-484522
Fájlnév: B_RKL20140609047.jpg
ICC: Nem található




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

35 000 HUF
29 500 HUF
26 500 HUF
23 000 HUF
20 000 HUF
18 000 HUF
15 500 HUF
14 000 HUF
24 500 HUF
21 500 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
15 000 HUF
13 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

16 621 HUF
14 843 HUF
14 208 HUF
12 557 HUF
12 049 HUF
10 652 HUF
10 652 HUF
8 747 HUF
8 747 HUF
7 604 HUF
7 223 HUF
6 207 HUF
5 953 HUF
5 064 HUF
4 810 HUF
4 302 HUF
16 621 HUF
14 843 HUF
14 208 HUF
12 557 HUF
12 049 HUF
10 652 HUF
10 652 HUF
8 747 HUF
8 747 HUF
7 604 HUF
7 223 HUF
6 207 HUF
5 953 HUF
5 064 HUF
4 810 HUF
4 302 HUF
5 064 HUF
4 810 HUF
4 302 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Ingatlan
Műemlék
Építészet

A sorozat további képei:


Hasonló képek: