Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
A sorozat további képei:
Ipar - Munkavereseny a Budapesti Hajtóműgyárban
Budapest, 1959. március 2.
Kiss József (j) brigádvezető megbeszélést tart munkatársaival a Budapesti Hajtóműgyárban, ahol brigádok alakultak a Tanácsköztársaság 40. évfordulója tiszteletére rendezett munkaversenyre.
A szocialista ipar fellendülésében jelentős tényező volt a munkaverseny, majd az ebből kifejlődött szocialista brigádmozgalom. Célja: összefogás és helytállás a munkában a nagyobb teljesítményért és a termékek jobb minőségéért, összefogás a szocialista szellemű társadalmi együttélés és a művelődés fejlesztésében. E cél szimbóluma a „szocialista brigád" cím elnyerése. A mozgalmat 1958 decemberében az üzemekben kezdeményezték, a Szovjetunióban kibontakozott kommunista munkabrigád-mozgalom ösztönző hatására. Élén kommunisták álltak. Kezdeményezésüket bátorították az MSZMP helyi szervezetei és a területi pártbizottságok; a szakszervezetek a mozgalom továbbfejlődését a verseny közvetlen szervezésével, iparági és országos irányításával segítették. 1960-ban már 40 ezer brigád vesz részt a munkaversenyben. A szocialista brigádmozgalom a munkaverseny fő formája lett, az iparban kezdődött és átterjedt a népgazdaság más ágazataira is.
Készítette: Mező Sándor
Személyek:
Kiss József
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: AF__ZO195903020003
Láthatóság: publikus
Kiadás dátuma: 2015-03-23
Technikai adatok:
Bitmélység: 8
Tájolás: horizontal
Szélesség (px): 4425
Magasság (px): 3583
Forrás típusa: JPG
Azonosító: e3abbe77-7e18-4d6f-a08d-1e9edde2bacc
Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!
A sorozat további képei: