Fotó
Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt

Közlekedés - Új típusú Ikarus buszok

Budapest, 1971. augusztus 12.

Az új típusú IKARUS 260-as autóbusz a Budai Várban, Szent István lovas szobránál.
Az államalapító Szent István király szobrát 1906-ban avatták fel az I. kerületben található Budai várban. A lovas szobor Stróbl Alajos alkotása. A mester 10 évig dolgozott rajta. A szobor mint a kereszténységet bevezető uralkodót ábrázolja a királyt a Budai várban. A kompozíció főalakja, a lován ülő Szent István király a Szent Koronát viseli, fejét aranyos glória övezi, baljában az apostoli kettős keresztet tartja. Az alépítmény domborművein István uralkodásának kiemelkedő mozzanatai, a koronázás, a törvényhozás és a templomépítés látható. A templomépítést ábrázoló domborművön Schulek Frigyes építészt (jobbról balra a második alak, az ásós barát mögött) is megörökítette a szobor alkotója, Stróbl Alajos. Ugyanezeken a domborműveken Jókai Mór, Benczúr Gyula, valamint Stróbl Alajos édesanyja is felismerhető. A szobor közel 5 és fél méter magas talapzatát a Halászbástya építésze, Schulek Frigyes tervezte. A talapzatot ovális alaprajzú, áttört mellvédkorlát veszikörül, rajta Isten báránya és a négy evangélista fejdomborműve látható. Az Ikarus 260 az Ikarus 200-as típuscsalád egyik legsikeresebb, legnagyobb szériában gyártott tagja. Az autóbusz 1971-től 2002-ig készült szériában, mind városi, mind elővárosi változatban.

Készítette: Mező Sándor
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: AC__ZO197108120031
Láthatóság: publikus
Kiadás dátuma: 2014-12-05

Technikai adatok:

Bitmélység: 8
Tájolás: vertical
Szélesség (px): 2539
Magasság (px): 2595
Forrás típusa: JPG
Azonosító: c0e12643-3029-41da-a230-305407c864ac




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

17 000 HUF
15 000 HUF
13 000 HUF
16 000 HUF
14 500 HUF
12 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

6 588 HUF
5 572 HUF
5 318 HUF
4 429 HUF
4 302 HUF
6 588 HUF
5 572 HUF
5 318 HUF
4 429 HUF
4 302 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!


Hasonló képek: