Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Sport - Barátság Versenyek - Moszkva
Szovjetunió, Moszkva, 1984. augusztus 21.
A magyar női úszócsapat tagjai: hátul Orosz Andrea és Ormos Edit (b1) elöl Fodor Ágnes (b1) és Nagy Katalin a harmadik helyen állnak a dobogón, az aranyérmes NDK és az ezüstérmes szovjet csapat mellett az eredményhirdetésen.
Barátság verseny: Az amerika Jimmy Carter elnök az afganisztáni szovjet invázió elleni tiltakozásul bojkottot hirdetett az 1980-ban Moszkvának ítélt XXII. Nyári Olimpiai Játékok ellen. Az amerikai olimpikonok küldöttségének Fehér Házbeli tiltakozása ellenére ragaszkodott a távolmaradáshoz, amihez végül 65 ország csatlakozott.
Négy esztendővel később, mintegy válaszlépésként Moszkva a szocialista országok sportolóinak nem kellően garantált biztonságára való hivatkozással távolmaradásra szólitott fel. A felszólitás következményeként a magyar sportolók sem vehettek részt az 1984-ben Los Angelesben rendezett, XXIII.Nyári Olimpiai Játékokon.
A kényszerből távolmaradottak számára Barátság Versenyeket szerveztek.
Ormos Edit, Veress Gyuláné (1968-) úszó.
Orosz Andrea, Csipes Ferencné (1967-) úszó, edző.
Fodor Ágnes, Kovácsné (1964-) úszó, edző.
Nagy Katalin (1964-) úszó, vízilabdázó.
Készítette: Wéber Lajos
Személyek:
Orosz Andrea, Ormos Edit, Fodor Ágnes
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: AF_LAK198408210058
Láthatóság: publikus
Kiadás dátuma: 2012-07-09
Technikai adatok:
Bitmélység: 8
Tájolás: horizontal
Szélesség (px): 5217
Magasság (px): 3492
Forrás típusa: JPG
Azonosító: dcda0bcf-2e09-489d-98d8-6ce853afee3a
Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!
A sorozat további képei: