Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Belpolitika - A MIOT alakuló ülése Belpolitika - A MIOT alakuló ülése
3 cm kifutó

Belpolitika - A MIOT alakuló ülése

Magyarország, Budapest, Budapest

Budapest, 1988. november 27. Ruttner György, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt képviselője, Vass Csaba filozófus, szociológus, közgazdász, Pozsgay Imre államminiszter és Huszár István, a Hazafias Népfront Főtitkára (b-j) beszélgetnek a Magyar Ifjúság Országos Tanácsa (MIOT) november 27-i alakuló ülése előtt a Parlament kongresszusi termében. MTI Fotó: Friedmann Endre
1988 márciusában a KISZ Intézo Bizottsága (A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) a magyar kommunista állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) ifjúsági szervezete volt 1957 és 1989 között) javaslatot tett a Magyar Ifjúsági Országos Tanács létrehozására, amelybe a "népfrontos alapelvek" közös platformja alapján be óhajtották vonni az alternatív szervezeteket is. A mikéntrol újra éles vita folyt, ahogyan a létrehozandó MIOT-nak a politikai intézményrendszerhez való viszonyáról is (önálló szervezetként a Hazafias Népfront mellett, avagy a kormányt támogató társadalmi szervezetként jöjjön-e létre).

Készítette: Friedmann Endre
Tulajdonos: MTI Zrt. Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-903171
Fájlnév: F_FRI19881127004.jpg
ICC: Nem található

Személyek: Pozsgay Imre, Ruttner György, Vass Csaba, Huszár István




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

27 500 HUF
23 000 HUF
20 000 HUF
17 000 HUF
14 500 HUF
25 500 HUF
21 500 HUF
19 000 HUF
16 000 HUF
14 000 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

13 319 HUF
11 795 HUF
11 795 HUF
10 398 HUF
9 890 HUF
9 128 HUF
8 620 HUF
7 477 HUF
7 477 HUF
6 461 HUF
6 080 HUF
5 572 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF
13 319 HUF
11 795 HUF
11 795 HUF
10 398 HUF
9 890 HUF
9 128 HUF
8 620 HUF
7 477 HUF
7 477 HUF
6 461 HUF
6 080 HUF
5 572 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF
4 429 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Filozófia
Ifjúság
Ifjúsági szervezet
Közgazdaság-tudomány
Megalakulás
Miniszter
Parlament
Szociológia
Tanácskozás
Társadalmi mozgalom, társadalmi szervezet

A sorozat további képei:


Hasonló képek: