Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Belpolitika - Kádár János látogatása Óbudán Belpolitika - Kádár János látogatása Óbudán
3 cm kifutó

Belpolitika - Kádár János látogatása Óbudán

Magyarország, Budapest, Budapest

Budapest, 1984. november 5. Kaba Melinda (b5), a Budapesti Történeti Múzeum tudományos titkára kalauzolja a Flórián téri romtemető helyszínein, az észak-budapesti közlekedési beruházások avatási ünnepsége előtt a vendégeket, Kádár Jánost (b4), a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkárát, Lázár Györgyöt (b7), a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnökét, Maróthy Lászlót (b3), a Politikai Bizottság tagját, az MSZMP Budapesti Bizottságának első titkárát és Szépvölgyi Zoltánt (j), a Fővárosi Tanács elnökét. MTI Fotó: Balogh P. László
Már a '30-as évek építészei is egy új Óbudát álmodtak meg, amely szervesen kapcsolódott volna az Árpád hídhoz, illetve annak lehajtójához. A '70-es, '80-as években kiépítették az Árpád hidat a mai állapotára, lebontották Óbuda nagy részét és megjelentek a panelházak végtelen sorai. Megszülettek a tervek a Szentendrei út kiszélesítésére és a Flórán tér rendezésére is, ahová a mai háromszintes csomópontot álmodták meg. Kádár János (eredetileg Csermanek János, Fiume, 1912. május 26. – Budapest, 1989. július 6.) kommunista politikus. 1948 és 1950 között belügyminiszter. 1952 és 1954 között egy koncepciós pert követően börtönbe zárták. Az 1956-os forradalom alatt részt vett Nagy Imre kormányában, de november 4-én átállt a szovjetekhez, akik a visszaállított kommunista diktatúra vezetőjévé tették. 1956 novembere és 1988 májusa között az MSZMP első titkáraként, később pedig főtitkáraként megkérdőjelezhetetlenül Magyarország első emberének számított. Kétszer volt miniszterelnök.

Készítette: Balogh P. László
Tulajdonos: MTI Zrt. Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-893024
Fájlnév: F_BAL19841105132.jpg
ICC: Nem található

Személyek: Kádár János, Maróthy László, Szépvölgyi Zoltán, Lázár György, Kaba Melinda




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

21 500 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
15 000 HUF
13 000 HUF
20 500 HUF
18 000 HUF
16 000 HUF
14 500 HUF
12 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

9 636 HUF
9 636 HUF
7 985 HUF
7 985 HUF
6 588 HUF
6 588 HUF
5 318 HUF
5 318 HUF
4 302 HUF
4 302 HUF
9 636 HUF
9 636 HUF
7 985 HUF
7 985 HUF
6 588 HUF
6 588 HUF
5 318 HUF
5 318 HUF
4 302 HUF
4 302 HUF
4 302 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Belpolitika
Beruházás
Ipar (általános)
Kiállítás
Kormány
Kormányzat
Közlekedés és szállítás
Minisztérium
Múzeum
Ünnepség

A sorozat további képei:


Hasonló képek: