Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Városkép - Budapest - A Millenniumi emlékmű a Hősök terén Városkép - Budapest - A Millenniumi emlékmű a Hősök terén
3 cm kifutó

Városkép - Budapest - A Millenniumi emlékmű a Hősök terén

Magyarország, Budapest, Budapest

Budapest, 2013. január 20. A Millenniumi emlékmű avagy Ezredévi emlékmű részlete a Hősök terén esti díszkivilágításban. MTVA/Bizományosi: Burghardt Ferenc
A magyar honfoglalás ezeréves jubileumára szánt szoboregyüttest 1898-ban Schickedanz Albert tervei alapján kezdték építenii a Zsigmondy Vilmos geológus által 1868-ban fúrt artézi kút fölé, nem kis részben azért is, hogy demonstrálja, a magyarok is képesek olyan önálló gazdasági, tudományos és művészeti alkotásokat felmutatni, amikre az egész világ felfigyelhet. Részei az egész magyar történelem szinte minden fontos részletét felidézik. A szoboregyüttes 1906-ban, a négy allegorikus szobor (Háború, Béke, Munka és Jólét, Tudás és Dicsőség) felhelyezésével készült el. A bronzszobrokat Zala György tervezte és többségében kivitelezte, közülük Gábriel arkangyal szobra elnyerte az 1900-as párizsi világkiállítás nagydíját is. A szoborcsoport elé helyezték el az első világháborús hősök tiszteletére készült Hősök emlékkövét, melyet 1929. május 26-án, a hősök napján avatott fel Horthy Miklós, Magyarország kormányzója. Az emlékmű a Hősök emlékkövével együtt 2000-2001-ben teljes rekonstrukción esett át, és 2001. augusztus 18-án ismét felavatták, egyúttal a Hősök emlékkövét az Országgyűlés 2001-ben nemzeti emlékhellyé nyilvánította.

Készítette: Burghardt Ferenc
Tulajdonos: Burghardt Ferenc
Azonosító: MTI-FOTO-BHARD20130120002
Fájlméret: 4 853 KB
Fájlnév: BHARD20130120002.jpg
ICC: Nem található




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

27 500 HUF
24 000 HUF
20 000 HUF
17 500 HUF
14 500 HUF
25 500 HUF
22 500 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
14 000 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

11 795 HUF
11 287 HUF
10 398 HUF
9 890 HUF
8 620 HUF
8 620 HUF
7 477 HUF
7 096 HUF
6 461 HUF
6 080 HUF
5 191 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF
11 795 HUF
11 287 HUF
10 398 HUF
9 890 HUF
8 620 HUF
8 620 HUF
7 477 HUF
7 096 HUF
6 461 HUF
6 080 HUF
5 191 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Emlékmű
Táj, város
Évforduló

A sorozat további képei:


Hasonló képek: