Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Évforduló - 100 éves a Tiszai pályaudvar Évforduló - 100 éves a Tiszai pályaudvar
3 cm kifutó

Évforduló - 100 éves a Tiszai pályaudvar

Magyarország, Borsod-Abaúj-Zemplén, Miskolc

Miskolc, 1959. augusztus 9. A MÁV dolgozói és mukásőrök állnak díszőrséget a Tiszai pályaudvar fennállásának 100. évfordulója alkalmából elhelyezett márvány emléktáblánál az állomás bejáratnál, a IX. Vasutasnapon. MTI Fotó: Bojár Sándor
1859. május 24-én, kerüllt sor a „miskolci” elnevezésű vasúti pályaudvar átadására. A Gömöri pályaudvar megépülése után Főpályaudvarnak nevezték. A fogadóépülete 1901-ben épült Pfaff Ferenc tervei alapján, eklektikus, angol romantikus stílusban. Az épület műemlék, utoljára 2003-ban újították fel, megtartva az eredeti hangulatot. A munkásőrség a levert 1956-os forradalom után, a szocialista hatalmi rendszer támogatására Magyarországon létrehozott, közvetlen pártirányítás alatt álló félkatonai szervezet volt. A rendszerváltás folyamata során (a Németh-kormány kezdeményezésére) törvénnyel feloszlatták.

Készítette: Bojár Sándor
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-810421
Fájlnév: F___B19590809019.jpg
ICC: Nem található




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

25 500 HUF
23 000 HUF
20 500 HUF
18 000 HUF
16 000 HUF
14 000 HUF
21 500 HUF
19 500 HUF
17 000 HUF
15 000 HUF
13 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

12 557 HUF
10 906 HUF
10 525 HUF
9 128 HUF
8 747 HUF
7 223 HUF
6 842 HUF
5 826 HUF
5 572 HUF
4 683 HUF
4 429 HUF
12 557 HUF
10 906 HUF
10 525 HUF
9 128 HUF
8 747 HUF
7 223 HUF
6 842 HUF
5 826 HUF
5 572 HUF
4 683 HUF
4 429 HUF
4 429 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Közlekedés és szállítás
Vasúti közlekedés
Vállalat
Évforduló

A sorozat további képei:


Hasonló képek: