Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Sajtó - 168 Óra - Szerkesztői értekezlet Sajtó - 168 Óra - Szerkesztői értekezlet
3 cm kifutó

Sajtó - 168 Óra - Szerkesztői értekezlet

Magyarország, Budapest, Budapest

Budapest, 1989. október 11. Mester Ákos főszerkesztő (b2), Szilvásy Rudolf képszerkesztő (j4) és Bölcs István főszerkesztő-helyettes (j) a 168 Óra című közéleti hetilap szerkesztői értekezletén. MTI Fotó: Hámor Szabolcs
Mester Ákos (Budapest, 1940. július 19.-) magyar újságíró, műsorvezető, tanár. 1964-1994 között a Magyar Rádió munkatársa volt, mint riporter, műsorvezető, szerkesztő. 1971-1994 között a 168 Óra című rádióműsor egyik alapítója, felelős szerkesztője volt, de 1994 márciusában elbocsátották. 1982-1990 között a Magyar Televízió műsorvezetője volt. 1989 óta a 168 Óra című közéleti hírlap főszerkesztője. Bölcs István (Kecskemét, 1935. augusztus 30.-) Balázs Béla-díjas (1987) újságíró, tanár, filmesztéta. 1969–1980 között a Magyar Rádió ifjúsági főosztályán rovatvezető-helyettes, majd rovatvezető, 1980–1984 között művelődési rovatvezető. 1982–1994 között a 168 Óra szerkesztő-műsorvezetője, 1994–2011 között a 168 Óra című lap főszerkesztő-helyettese. 1984-től 10 évig a Gondolat-Jel felelős szerkesztője. A 168 Óra egy magyar közéleti hetilap, amelyet 1989-ben alapítottak. Jelenleg a Telegráf kiadó jelenteti meg. A lap előzménye a Magyar Rádió azonos nevű, szombatonként délután 16 órakor jelentkező másfél órás belpolitikai magazinműsora, valamint a vasárnaponként reggel 6 és fél 9 óra között sugárzott műsora volt, amelyeket Mester Ákos és Bölcs István szerkesztett abban az időszakban. A hetilap eredetileg e műsorokban elhangzottak szerkesztett változatait közölte.

Készítette: Hámor Szabolcs
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-908513
Fájlnév: F_MOR19891011005.jpg
ICC: Nem található

Személyek: Mester Ákos, Szilvásy Rudolf, Bölcs István




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

26 000 HUF
21 000 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
14 000 HUF
24 000 HUF
20 000 HUF
18 000 HUF
16 000 HUF
13 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

10 906 HUF
9 636 HUF
9 636 HUF
8 366 HUF
7 985 HUF
6 842 HUF
6 461 HUF
5 953 HUF
5 572 HUF
4 810 HUF
4 810 HUF
10 906 HUF
9 636 HUF
9 636 HUF
8 366 HUF
7 985 HUF
6 842 HUF
6 461 HUF
5 953 HUF
5 572 HUF
4 810 HUF
4 810 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Nyomtatott sajtó
Tanácskozás
Újságíró

A sorozat további képei:


Hasonló képek: