Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Településfejlesztés - Budafoki Kísérleti Lakótelep Településfejlesztés - Budafoki Kísérleti Lakótelep
3 cm kifutó

Településfejlesztés - Budafoki Kísérleti Lakótelep

Magyarország, Budapest, Budapest

Budapest, 1965. október 16. Ácsok dolgoznak a Budafoki Kísérleti Lakótelep (József Attila utcai lakótelep) második számú épületének a tetején. A Típustervező Intézet munkatársai a 450 lakásos lakótelepen, amely a 22. kerületben, a Nagytétényi út (Háros vasútállomás vonala) fölötti hegyoldalra épül, a József Attila, Dévény, Magasház, Vörös kereszt utcák közötti területen érdekes építészeti kísérletet végeznek, a jövő otthonának formáit próbálják ki. Kísérletképpen a szokásosnál nagyobb lakószobákat, élelmiszertárolásra és főzésre csak rendkívüli kis helyiségeket terveztek, ugyanis a házakhoz központi szolgáltató részleget építenek, ahol az étteremtől a fodrászig, a klubtól a Fővárosi Patyolat Vállalat ruhatisztító és vegytisztító üzlete is megtalálható lesz. Kívánságra a lakásban is felszolgálják majd az ebédet, vagy a vacsorát. Központi takarítószolgálatot is szerveznek, amelynek díját a lakbér magában foglalja. A lakószobák között a lakáson belül tetszés szerint átszerelhető válaszfal épül, így mindenki igényének megfelelően alakíthatja ki a nappali és a hálószobát. Felépítik az öregek szállodaszerűen megoldott otthonát, és az idősek foglalkoztatására kisebb háziipari üzemet is létrehoznak. Az első három épület 10 emeletes, állványzat nélkül csúszózsaluzással készült, így az építők egy nap alatt egy emeletet tudtak felhúzni. Az első házat december 31-én adják át a lakóknak. MTI Fotó: Bara István

Készítette: Bara István
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-F__IS19651016008
Fájlméret: 6 040 KB
Fájlnév: F__IS19651016008.jpg
ICC: Nem található




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

31 000 HUF
27 500 HUF
25 000 HUF
20 000 HUF
18 000 HUF
15 500 HUF
14 000 HUF
25 500 HUF
23 000 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
15 000 HUF
13 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

14 208 HUF
13 573 HUF
12 049 HUF
11 541 HUF
10 652 HUF
10 144 HUF
8 747 HUF
8 366 HUF
7 223 HUF
7 223 HUF
6 207 HUF
5 953 HUF
5 064 HUF
4 810 HUF
4 048 HUF
14 208 HUF
13 573 HUF
12 049 HUF
11 541 HUF
10 652 HUF
10 144 HUF
8 747 HUF
8 366 HUF
7 223 HUF
7 223 HUF
6 207 HUF
5 953 HUF
5 064 HUF
4 810 HUF
4 048 HUF
4 810 HUF
4 048 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Településfejlesztés
Vállalat
Építészet

A sorozat további képei:


Hasonló képek: