Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Tiltakozás - Ülősztrájk a Belügyminisztérium előtt Tiltakozás - Ülősztrájk a Belügyminisztérium előtt
3 cm kifutó

Tiltakozás - Ülősztrájk a Belügyminisztérium előtt

Magyarország, Budapest, Budapest

Budapest, 1989. március 27. Fodor Gábor, a Fidesz egyik alapító tagja transzparenssel a nyakában tiltakozik a Fidesz választmányának ülősztrájkján április 27-én a rendőrség brutális, minden jogalapot nélkülöző fellépéseivel szemben a Belügyminisztérium épülete előtt, a Roosevelt téren. A háttérben a hangszóró mellett jobbra: párttársa, Kövér László. MTI Fotó: Demecs Zsolt
Fodor Gábor (Gyöngyös, 1962. szeptember 27.) magyar jogász, liberális politikus. 1988-ban a Fidesz alapító tagja, szóvivője. 1988 októberétől a párt választmányának tagja, 1993-ban rövid ideig alelnöke. Oktatási miniszter (1994-95), környezetvédelmi és vízügyi miniszter (2007-2008), a Szabad Demokraták Szövetségének elnöke (2008-2009). Fiatal Demokraták Szövetsége néven 1988. március 30-án alapította 37 fiatal értelmiségi Budapesten, a Bibó István Szakkollégiumban. A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség (rövidített nevén Fidesz) konzervatív-polgári demokrata néppárt. Régebbi nevei: Fiatal Demokraták Szövetsége (Fidesz), Fidesz – Magyar Polgári Párt (Fidesz–MPP). A testület tagjai többször felolvasták azt a nyilatkozatukat, amelyben tiltakoztak a rendőrség egyes tagjainak brutális, minden jogalapot nélkülöző fellépései ellen, a katonai bíróságok részrehajlóan enyhe és egyes esetekben jogilag is téves ítéletei ellen, valamint amiatt, hogy a hatalmukkal súlyosan visszaélő személyek többsége továbbra is a rendőrség kötelékében maradhat. A testület tagjai követelték a belügyminiszter lemondását, a Belügyminisztérium feletti közvetlen MSZMP irányítás megszüntetését, azt, hogy a fegyveres testületek kötelékébe tartozók a jövőben ne lehessenek politikai szervezetek tagjai, s haladéktalanul rögzítsék törvényben a rendőrség működésének részletes szabályait, s számolják fel az állampolgári jogegyenlőséget sértő katonai bíróságokat. Kövér László (Pápa, 1959. december 29.) politikus, országgyűlési képviselő, a Fidesz alapító tagja, 2010. augusztus 6-ától az Országgyűlés elnöke.

Készítette: Demecs Zsolt
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-904482
Fájlnév: F_DEM19890427010.jpg
ICC: Nem található

Személyek: Fodor Gábor, Kövér László




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

27 500 HUF
25 000 HUF
20 000 HUF
18 000 HUF
15 000 HUF
25 500 HUF
23 000 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
14 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

13 573 HUF
11 033 HUF
10 271 HUF
8 747 HUF
8 112 HUF
6 969 HUF
6 334 HUF
5 318 HUF
4 937 HUF
13 573 HUF
11 033 HUF
10 271 HUF
8 747 HUF
8 112 HUF
6 969 HUF
6 334 HUF
5 318 HUF
4 937 HUF
4 937 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Emberi és állampolgári jog
Fidesz
Minisztérium
Párt
Rendőrség
Sztrájk
Tiltakozás
Visszaélés

A sorozat további képei:


Hasonló képek: