Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Belpolitika - Szocialista brigádvezetők tanácskozása Belpolitika - Szocialista brigádvezetők tanácskozása
3 cm kifutó

Belpolitika - Szocialista brigádvezetők tanácskozása

Magyarország, Budapest, Budapest

Budapest, 1983. május 29. Lázár György (j), a Minisztertanács elnöke a szocialista brigádvezetők VI. országos tanácskozásának elnökségében beszélget Szatmári Lajos (b) aknásszal az Építők Rózsa Ferenc Művelődési Házában. MTI Fotó: Tóth Gyula
Három követelmény volt az 1958-ban induló brigádmozgalomban: szocialista módon dolgozni, tanulni, élni. Ezt az MSZMP vezetése úgy értékelte: "A szocializmus tudatos építőiként vették ki a részüket legnagyobb társadalmi feladataink megoldásából. Ezekben az években született és vált tömegessé a szocialista brigádmozgalom, a szocializmus tudatos építőinek, élenjáróinak újabb nagyszerű mozgalma.” Kádár János 1968. 11. 28. Lázár György (Isaszeg, 1924. szeptember 15.) tervező technikus, politikus (MKP, MDP majd MSZMP), a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke 1975 és 1987 között, az MSZMP főtitkárhelyettese 1987-1988-ban. 1988 májusában az MSZMP országos pártértekezletén Lázár György egyike volt azoknak a régi vezetőknek, akiket nem választották be még az új Központi Bizottságba sem, ezzel minden párttisztségét elvesztette. Ekkor nyugdíjba vonult.

Készítette: Tóth Gyula
Tulajdonos: MTI Zrt. Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-890062
Fájlnév: F_OGY19830529055.jpg
ICC: Nem található

Személyek: Lázár György, Szatmári Lajos




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

30 500 HUF
27 500 HUF
23 000 HUF
20 000 HUF
17 000 HUF
14 500 HUF
28 000 HUF
25 500 HUF
21 500 HUF
19 000 HUF
16 000 HUF
14 000 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

13 319 HUF
13 319 HUF
11 795 HUF
11 287 HUF
10 398 HUF
9 890 HUF
8 620 HUF
8 620 HUF
7 477 HUF
7 096 HUF
6 461 HUF
6 080 HUF
5 191 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF
13 319 HUF
13 319 HUF
11 795 HUF
11 287 HUF
10 398 HUF
9 890 HUF
8 620 HUF
8 620 HUF
7 477 HUF
7 096 HUF
6 461 HUF
6 080 HUF
5 191 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF
4 429 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Belpolitika
Kormányfő
Tanácskozás

A sorozat további képei:


Hasonló képek: