Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Kultúra - Hungária tánczenekar Kultúra - Hungária tánczenekar
3 cm kifutó

Kultúra - Hungária tánczenekar

Magyarország, Budapest, Budapest

Budapest, 1968. július 8. A Hungária tánczenekar, a Ki mit tud? győztes zenekara részt vesz az 1968. évi táncdalfesztiválon. Balról jobbra: Láng Péter szaxofon, Fenyő Miklós (trombitával), Klein László basszusgitár, Matlakovszky Miklós gitár, Tóth József dob és Csomós Péter ritmusgitár. MTI Fotó: Keleti Éva
A Hungária magyar rock and roll együttest Fenyő Miklós alapította 1967-ben. 1968-ban megnyerték a Ki Mit Tud? c. vetélkedőt a Nem bújok én többé már a subába című dalukkal. A zsűri ugyan eltanácsolta őket, de közönség szavazatai alapján bejutottak a középdöntőbe, az Ifjúsági Parkban is felléptek. 1969-ben elnyerték a Táncdalfesztivál közönségdíját Egyszer vagy fiatal című dalukkal, ugyanebben az évben először kerültek fel az Ifjúsági Magazin slágerlistájára, a Csavard fel a szőnyeget c. számukkal. Első nagylemezük 1970-ben jelent meg, Koncert a Marson címmel.

Készítette: Keleti Éva
Tulajdonos: MTI Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-F__EV19680708006
Fájlméret: 4 395 KB
Fájlnév: F__EV19680708006.jpg
ICC: Nem található

Személyek: LÁNG Péter, TÓTH József, CSOMÓS Péter, KLEIN László, MATLAKOVSZKY Miklós, FENYŐ Miklós




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

28 000 HUF
24 000 HUF
21 500 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
15 000 HUF
13 000 HUF
22 500 HUF
20 500 HUF
18 000 HUF
16 000 HUF
14 500 HUF
12 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

13 700 HUF
13 065 HUF
11 541 HUF
11 033 HUF
9 636 HUF
9 255 HUF
7 985 HUF
7 604 HUF
6 588 HUF
6 207 HUF
5 318 HUF
5 318 HUF
4 302 HUF
4 302 HUF
13 700 HUF
13 065 HUF
11 541 HUF
11 033 HUF
9 636 HUF
9 255 HUF
7 985 HUF
7 604 HUF
6 588 HUF
6 207 HUF
5 318 HUF
5 318 HUF
4 302 HUF
4 302 HUF
4 302 HUF
4 302 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Fesztivál
Komolyzene
Kultúra
Könnyűzene

A sorozat további képei:


Hasonló képek: