Fotó
Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt

Belpolitika - Kádár János a Magyar Irók Szövetségében

Budapest, 1968. június 6.

A tanácskozás meghívott vendégeként részt vevő Kádár János (b, áll), a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága (MSZMP KB) első titkára beszél a Magyar Irók Szövetségének kibővített választmányi ülésén. Mellette, Darvas József író (b2), Orbán László (b3), a művelődésügyi miniszter első helyettese és Veres Péter író (b5).
Kádár János (eredetileg Csermanek János, Fiume, 1912. május 26. – Budapest, 1989. július 6.) kommunista politikus. 1948 és 1950 között belügyminiszter. 1952 és 1954 között egy koncepciós pert követően börtönbe zárták. Az 1956-os forradalom alatt részt vett Nagy Imre kormányában, de november 4-én átállt a szovjetekhez, akik a visszaállított kommunista diktatúra vezetőjévé tették. 1956 novembere és 1988 májusa között az MSZMP első titkáraként, később pedig főtitkáraként megkérdőjelezhetetlenül Magyarország első emberének számított. Kétszer volt miniszterelnök

Készítette: Keleti Éva
Személyek: Orbán László, Kádár János, Veres Péter, Darvas József
Tulajdonos: MTI Zrt.
Fájlnév: AF__EV196806060015
Láthatóság: publikus

Technikai adatok:

Bitmélység: 8
Tájolás: horizontal
Szélesség (px): 10135
Magasság (px): 8037
Forrás típusa: MXD
Azonosító: 40bbf0e0-8124-4578-92f7-0a37118644ae




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

17 764 HUF
17 129 HUF
15 986 HUF
15 224 HUF
13 573 HUF
13 065 HUF
11 541 HUF
11 541 HUF
10 144 HUF
9 636 HUF
8 366 HUF
7 985 HUF
7 223 HUF
6 842 HUF
5 953 HUF
5 572 HUF
4 810 HUF
4 810 HUF
4 048 HUF
17 764 HUF
17 129 HUF
15 986 HUF
15 224 HUF
13 573 HUF
13 065 HUF
11 541 HUF
11 541 HUF
10 144 HUF
9 636 HUF
8 366 HUF
7 985 HUF
7 223 HUF
6 842 HUF
5 953 HUF
5 572 HUF
4 810 HUF
4 810 HUF
4 048 HUF
9 636 HUF
8 747 HUF
8 366 HUF
7 223 HUF
6 842 HUF
5 953 HUF
5 953 HUF
5 064 HUF
4 810 HUF
4 048 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!


Hasonló képek: