Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Tanácskozás - A Történelmi Igazságtételi Bizottság közgyűlése Tanácskozás - A Történelmi Igazságtételi Bizottság közgyűlése
3 cm kifutó

Tanácskozás - A Történelmi Igazságtételi Bizottság közgyűlése

Magyarország, Budapest, Budapest

Budapest, 1990. szeptember 22. Göncz Árpád köztársasági elnök (k) felszólal a Történelmi Igazságtételi Bizottság szeptember 22-i közgyűlésén. Jobbról Regéczy-Nagy László, a TIB elnöke (j), mellette Zimány Tibor, a Recski Szövetség elnöke (j2), Hegedűs László költő, a lelkiismeret és nemzetiségi tagozat titkára (j3), balról a harmadik Hegedűs B. András közgazdász, a szervezet titkára. MTI Fotó: Kerekes Tamás
TIB: Történelmi Igazságtételi Bizottság, az elmúlt négy évtizedben politikai okokból meghurcoltakat tömörítő szervezet. Tagjainak célkitűzései, hogy meg kell őrizni 1956 politikai és szellemi örökségét, október 23-át valódi nemzeti ünneppé kell tenni. Egyúttal törekvésük a Politikai Foglyok Szövetségével és más 56-os szervezetekkel együtt odafigyelni arra, hogy ne forgathassák ki ezeket a tömörüléseket a forradalom örökségéből. Göncz Árpád (Budapest, 1922. február 10.-) József Attila-díjas (1983) író, műfordító, 1990. május 2. – 2000. augusztus 4. között köztársasági elnök. Hegedűs B. András: (Budapest, 1930-2001) közgazdász. 1988-ban a Történelmi Igazságtétel Bizottság alapító tagja, majd titkára. 1991-92-ben általános alelnök, 1990-91-ben a Kárpótlási Hivatal társadalmi kollégiumának alelnöke. 1990-től az 1956-os Forradalom Története Dokumentációs és Kutatóintézetének ügyvezető igazgatója, 1999-től tanácsadója. A rendszerváltás után rehabilitálták, s docensként az ELTE Gazdaság- és Társadalomtörténeti Tanszékén tanított. Hegedűs László, írói nevén Hegedős László (Budapest, 1936 – 2007) költő, író, újságíró, politikus. 1956-os forradalmi tevékenységéért életfogytig tartó börtönre ítélték. A Szabad Demokrata Szövetség alapító tagja, Nagy Imre és társai újratemetésének forgatókönyvírója. 1990-1991-ig a Történelmi Igazságtételi Bizottság ügyvezető elnöke. Regéczy-Nagy László (Budapest, 1925. február 17.) magyar katonatiszt, angol nagykövetségi alkalmazott, akit az 1956-os forradalomban viselt szerepe miatt börtönbüntetésre ítéltek. 1988-ban a Történelmi Igazságtétel Bizottság alapító tagja volt, majd részt vett Nagy Imre és társai újratemetésének megrendezésében. Ugyanebben az évben az MDF tagja lett, majd 1990-től a köztársasági elnök hivatalának főosztályvezetője, később szárnysegédje lett. 1996-ban ezredesi rangban nyugdíjba vonult, ugyanebben az évben megválasztották a TIB elnökévé.

Készítette: Kerekes Tamás
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-914260
Fájlnév: F_ESE19900922015.jpg
ICC: Nem található

Személyek: Göncz Árpád, Regéczy-Nagy László, Zimány Tibor, Hegedűs László, Hegedűs B. András




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

27 500 HUF
24 000 HUF
20 000 HUF
17 500 HUF
14 500 HUF
25 500 HUF
22 500 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
14 000 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

13 319 HUF
11 795 HUF
11 287 HUF
10 398 HUF
9 890 HUF
8 620 HUF
8 620 HUF
7 477 HUF
7 096 HUF
6 461 HUF
6 080 HUF
5 191 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF
13 319 HUF
11 795 HUF
11 287 HUF
10 398 HUF
9 890 HUF
8 620 HUF
8 620 HUF
7 477 HUF
7 096 HUF
6 461 HUF
6 080 HUF
5 191 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF
4 429 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Bizottság
Politikus
Tanácskozás
Társadalmi mozgalom, társadalmi szervezet
Történelem
Államfő
Államvezetés
Érdekvédelem

A sorozat további képei:


Hasonló képek: