Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Kultúra - Plautus vígjátéka a Tanyaszínház előadásában Kultúra - Plautus vígjátéka a Tanyaszínház előadásában
3 cm kifutó

Kultúra - Plautus vígjátéka a Tanyaszínház előadásában

Magyarország, Bács-Kiskun megye , Kecskemét (Óbög)

Kecskemét (óbög), 1982. július 11. M. Horváth József a magasban, Bácskai János az ajtóban szemben. Vadasi Tünde (j-lent); Kiss Jenő (b-lent) a színfalak mögött a Tanyaszínház társulatának óbögi előadásán, a Plautus Amphitruo, vagy amit szabad Jupiternek című vígjátékban. A rendező és a színészek a Kecskeméti Katona József Színház társulatának tagjai. Az előadást Szőke István rendezte. MTI Fotó: Benkő Imre
Az Erdei Ferenc Megyei Művelődési Központ 1975-ben tanyaszínházat alapított. Azóta minden nyáron új előadással járják Bács-Kiskun megye tanyáit, falvait. Vadasi Tünde (1957-1998) színésznő. A Nemzeti Színház Stúdiójában tanult, majd 1978-tól egy évadra a veszprémi színházba szerződött. 1980–83-ban a kecskeméti Katona József Színház tagja volt, 1983–89-ben pedig a Szegedi Nemzeti Színházban játszott, majd ismét Kecskeméten. Bácskai János színész felesége volt. Bácskai János (1954-) színész. 1977-től a Veszprémi Petőfi Színházban, 1980-tól a Kecskeméti Katona Józsefben, 1983-tól a Szegedi Nemzeti Színháznál, majd egy év fővárosi Nemzeti Színházbeli munka után ismét 1989 a Kecskeméti Katona József Színház tagja volt. 1992 óta az Arizona Színházban szerepel. M. Horváth József (1945-?) színész. Pályafutását 1968-ban kezdte a kecskeméti Katona József Színházban. 1973-ban a Békés Megyei Jókai, 1976-ban ismét a kecskeméti Katona József, 1986-ban a debreceni Csokonai Színházhoz szerződött. 1987 óta az egri Gárdonyi Géza Színház tagja, melynek Örökös Tagjává választották. Kiss Jenő (1944-) Jászai Mari-díjas (1985) színész.

Készítette: Benkő Imre
Tulajdonos: MTI Zrt. Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-888545
Fájlnév: F__BN19820711022.jpg
ICC: Nem található

Személyek: Bácskai János, Kiss Jenő, Horváth József, Vadasi Tünde, M. Horváth József




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

31 000 HUF
27 500 HUF
23 000 HUF
20 000 HUF
17 000 HUF
15 000 HUF
25 500 HUF
21 500 HUF
19 000 HUF
16 000 HUF
14 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

13 573 HUF
12 684 HUF
11 033 HUF
10 271 HUF
8 493 HUF
8 112 HUF
6 969 HUF
6 334 HUF
5 191 HUF
4 937 HUF
13 573 HUF
12 684 HUF
11 033 HUF
10 271 HUF
8 493 HUF
8 112 HUF
6 969 HUF
6 334 HUF
5 191 HUF
4 937 HUF
4 937 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Kultúra
Színház

A sorozat további képei:


Hasonló képek: