Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Városkép - Veszprém
Veszprém, 1960. október 22.
Légi felvétel a várról. Balra a Szent Mihály Székesegyház, középütt a Ferences Templom és rendház, jobbra a Piarista Templom tornyai.
A Piarista templom 1828-1836 között épült klasszicista stílusban. Falán MMT feliratot olvashatunk, a három betű a következő görög szöveg rövidítése: Mária, Isten szülőanyja.
A veszprémi püspökség székesegyháza a régészeti leletek tanúsága szerint már a X. század végén állt. A pannonhalmi apátság 1001-ben kelt alapítólevele is megemlíti, későbbi oklevelek Magyarország legrégebbi székesegyházának nevezik. A hagyomány szerint Gizella, első magyar királyné alapította és később is különös figyelmet szentelt neki. Ezek után a mindenkori magyar királyné lett a veszprémi Szent Mihály Székesegyház kegyúrnője, ezért is nevezhetjük Veszprémet a királynék városának. Az eredetileg román stílusban épült templomot a XIII. században feldúlták Csák Péter főúr csapatai, 1380-ban pedig leégett. A török időkben a számos ostrom alatt szinte teljesen elpusztult, a Rákóczi-szabadságharc alatt, 1704-ben Heister császári generális katonái gyújtották fel. 1723-ban barokk stílusban helyreállították. 1907-1910 közt Aigner Sándor tervei szerint, neoromán stílusban építették át. Háromhajós román-gótikus altemploma több veszprémi püspök végső nyughelye. 1996-tól Boldog Gizella királyné ereklyéjét is itt őrzik.
A ferencesek 1681-ben telepedtek meg Veszprémben, barokk stílusú templomuk 1730-ban készült el. Az 1909-es tűzvész után a templom homlokzatát teljesen átépítették.
Készítette:
Járai Rudolf
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: AF__JA196010220046
Láthatóság:
publikus
Technikai adatok:
Bitmélység: 8
Tájolás: horizontal
Szélesség (px): 5552
Magasság (px): 3599
Forrás típusa: JPG
Azonosító: 10f829b7-6e7f-4b9d-98f9-df9fe20e0b7a
Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!