Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Oktatás - A Debreceni Református Kollégium
Debrecen, 1983. január 25.
Parkoló autók az 1538 óta működő Debreceni Református Kollégium, 1816-ban felépült jelenlegi épületének keleti homlokzata felőli parkolóban.
A domonkosok laikus, latin nyelvű iskoláját a szerzetesek elköltözése után, 1538-ban a református egyház vette át. Mai, négyszögletes épülettömbje 1803-ban Péchy Mihály által küldött tervek alapján, Éderer és Huzl építőmesterek, majd Rabl Károly és öccse Kornél munkája eredményeként 1816-ban készült el.
Debrecen az 1530-as években vált protestánssá. A városi iskolát is a reformátori vezetés jellemezte már 1538-ban, ezért a hagyomány a Debreceni Református Kollégium alapítását ehhez az évhez köti. Itt tartotta a magyar országgyűlés képviselőháza üléseit 1849. január 9-étől 1849. május 31-éig. Szintén az Oratórium falai közt - alakult meg 1944. december 21-én az ideiglenes nemzetgyűlés, s ekkor és itt fektették le az új, demokratikus Magyarország alapjait.
Készítette: Kürti Ákos
Személyek:
-
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: AC__KR198301250002
Láthatóság: publikus
Kiadás dátuma: 2015-09-22
Technikai adatok:
Bitmélység: 8
Tájolás: horizontal
Szélesség (px): 4614
Magasság (px): 4546
Forrás típusa: JPG
Azonosító: 271cfa15-c1a5-43da-bc88-56bf433d54fe
Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!