Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Március 15-i ünnepség Március 15-i ünnepség
3 cm kifutó

Március 15-i ünnepség

Magyarország, Zala megye, Zalaegerszeg

Zalaegerszeg, 1989. március 11. A résztvevők a Csányi László térre vonulnak a Magyar Demokrata Fórum (MDF) és a Fiatal Demokraták Szövetsége (FIDESZ) szervezésében megtartott március 15-i ünnepségen. MTI Fotó: Zóka Gyula
A Magyar Demokrata Fórum (MDF) egy magyarországi politikai párt volt, a rendszerváltás egyik meghatározó politikai szervezete. 1990-ben az első szabad választáson a legtöbb szavazatot szerezve négy évig a kormánykoalíció vezető pártjaként két miniszterelnököt adott az országnak. Fidesz: Fiatal Demokraták Szövetsége néven 1988. március 30-án alapította 37 fiatal értelmiségi Budapesten, a Bibó István Szakkollégiumban. 1990-ben, az első szabad választáson bejutott a parlamentbe és 22 fős frakciót alkotva parlamenti pártként folytatta tevékenységét. 1995 és 2003 között Fidesz – Magyar Polgári Párt, 2003-tól Fidesz – Magyar Polgári Szövetség a neve.

Készítette: Zóka Gyula
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-904858
Fájlnév: F__OK19890311029.jpg
ICC: Nem található




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

27 500 HUF
24 000 HUF
20 000 HUF
17 500 HUF
14 500 HUF
25 500 HUF
22 500 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
14 000 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

13 319 HUF
11 795 HUF
11 287 HUF
10 398 HUF
9 890 HUF
8 620 HUF
8 620 HUF
7 477 HUF
7 096 HUF
6 461 HUF
6 080 HUF
5 191 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF
13 319 HUF
11 795 HUF
11 287 HUF
10 398 HUF
9 890 HUF
8 620 HUF
8 620 HUF
7 477 HUF
7 096 HUF
6 461 HUF
6 080 HUF
5 191 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF
4 429 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Fidesz
MDF
Megemlékezés
Nemzeti ünnep
Párt
Ünnepség

Hasonló képek: