Gyászoló hozzátartozók, politikusok állnak Kádár János koszorúkkal fedett sírjánál a Mező Imre (1990-től Fiumei) úti temetőben (Fiumei úti Nemzeti Sírkert, vagy Kerepesi temető) A politikust, a Magyar Szocialista Munkáspárt nyugalmazott elnökét, az Elnöki Tanács tagját, országgyűlési képviselőt százezerre becsült tömeg jelenlétében helyeték örök nyugalomra. Az ülő sorban özvegye Kádár Jánosné Tamáska Mária (b3).
Kommunista politikus, eredetileg írógép-műszerész. Anyja leánykori neve után Czermanik néven anyakönyvezték (később változott vezetékneve Csermanekre, majd 1945-ben Kádárra). Tizenkilenc évesen lépett be a Kommunisták Magyarországi Pártjába, az 1940-es évek elejére az illegális kommunista mozgalom egyik vezetője, 1943-ra a KMP Központi Vezetőségének titkára lett. 1945-től a Magyar Kommunista Párt (MKP) Politikai Bizottságának tagja, az Ideiglenes Nemzetgyűlés képviselője, 1946-tól a párt Központi Vezetőségének főtitkár-helyettese volt. 1948-ban bekerült a szociáldemokratákkal egyesült utódpárt, a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) vezető testületeibe is. 1948 augusztusától 1950 nyaráig belügyminiszter. Közreműködött a többpártrendszer felszámolásában, a hírhedt koncepciós perek, így a Rajk-per előkészítésében. 1951-ben őt is életfogytiglani börtönre ítélték, és csak 1954-ben, a Nagy Imre-kormány idején szabadult. 1956 júliusától újra a legfelsőbb pártvezetés tagja volt, majd az MDP első titkára lett. A forradalom napjaiban államminiszterként tagja volt Nagy Imre koalíciós kormányának. 1956. november 1-jén a rádióban bejelentette a kommunisták új pártja, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) megalakítását – ekkor már nem tartózkodott Budapesten, a szovjetek Münnich Ferenccel együtt Moszkvába szállították. A szovjet vezetés, az intervenció "legalizálása" érdekében őt nevezte ki az ellenkormány élére. November 4-én tért vissza a forradalmat eltipró szovjet tankok élén, rádióközleményben jelentve be a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakulását Szolnokon. November 7-én a Minisztertanács elnöke lett; ettől kezdve szinte haláláig politikai értelemben az ország első emberének számított. Volt az MSZMP KB első titkára (1956/1957-1985), főtitkára (1985-1988), végül elnöke (1988-1989), s két ízben a Minisztertanács elnökének tisztjét is betöltötte (1956-1958, 1961-1965). A Kádár-éra az 1956-os forradalom leverésétől, a véres megtorlástól a sokaknak szerény gyarapodást hozó konszolidáció és az ún. "puha diktatúra" évtizedein át a szocialista rendszer összeomlását okozó gazdasági és általános politikai válságig tartott. Maga Kádár még megérte az 1958-ban kivégzett Nagy Imre 1989. június 16-i újratemetését, és szinte jelképesen éppen azon a napon, 1989. július 6-án halt meg, amikor a Legfelsőbb Bíróság hatálytalanította a Nagy Imre és társai perében hozott ítéleteket.