Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Kultúra - Színház - Nem magánügy Kultúra - Színház - Nem magánügy
3 cm kifutó

Kultúra - Színház - Nem magánügy

Magyarország, Budapest, Budapest

Budapest, 1953. november 17. Greguss Zoltán Kirpicsnyikov szerepében Konsztantyin Fjodorovics Iszajev-Alekszandr Arkagyievics Galics Nem magánügy című prózájának egyik jelenetében. A darabot 1953. november 15-én Pártos Géza és Kalmár András rendezésében mutatta be a Madách Színház. MTI Fotó/Magyar Fotó: Várkonyi László
Greguss Zoltán (1904-1986) színművész, érdemes és kiváló művész. Madách Színház: (VII. Madách tér 6.) 1946-ban alakult, első igazgatója Hont Ferenc. 1946 elejétől a Színiakadémia (SzAk) színpada volt. 1947. okt.-től 1949-ig Állami Madách Színház néven működött. 1949-ben az államosították. 1951-ben átköltözött a Magyar Színház Izabella tér 2. sz. alatti épületébe, ahol Madách Színház néven 1961-ig folytatta működését. Hozzácsatolták a Madách téri épületet, amelyet 1954-ben Madách Kamara Színház néven nyitottak meg. 1973–1982 között az épületet felújították. Időközben az egykori Royal Revü Varieté nagykörúti épületét lebontották, helyére Kaufmann Oszkár tervei szerint új színházépületet emeltek. A társulat ide költözött át. Az új színház Madách Színház néven 1961. márc. 24-én nyitotta meg kapuit.

Készítette: Várkonyi László
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-777257
Fájlnév: F__VL19531117027.jpg
ICC: Nem található

Személyek: Greguss Zoltán




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

31 500 HUF
28 000 HUF
24 000 HUF
21 500 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
15 000 HUF
13 000 HUF
22 500 HUF
20 500 HUF
18 000 HUF
16 000 HUF
14 500 HUF
12 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

14 208 HUF
13 700 HUF
12 049 HUF
11 541 HUF
10 144 HUF
9 636 HUF
8 366 HUF
7 985 HUF
6 842 HUF
6 588 HUF
5 572 HUF
5 318 HUF
4 429 HUF
4 302 HUF
14 208 HUF
13 700 HUF
12 049 HUF
11 541 HUF
10 144 HUF
9 636 HUF
8 366 HUF
7 985 HUF
6 842 HUF
6 588 HUF
5 572 HUF
5 318 HUF
4 429 HUF
4 302 HUF
4 429 HUF
4 302 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Próza
Színház

Hasonló képek: