Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Kultúra - Színház - Bródy Sándor: A Medikus Kultúra - Színház - Bródy Sándor: A Medikus
3 cm kifutó

Kultúra - Színház - Bródy Sándor: A Medikus

Magyarország, Budapest, Budapest

Budapest, 1959. április 14. Garics János Nagyfejeő és Gombos Katalin Borcsa szerepében Bródy Sándor: A Medikus című prózai színdarabjának próbáján. A színművet 1959. április 18-án mutatja be Ádám Ottó rendezésében a Madách Színház. MTI Fotó: Bartal Ferenc
Garics János (Tiszapüspöki, 1928. január 1. - Budapest, 1984. május 5.) magyar színész. Gombos Katalin (Hódmezővásárhely, 1929. február 12. –) színésznő, Érdemes Művész (1985) Sinkovits Imre felesége (1951-). Madách Színház: 1940-ben nyílt meg a Madách tér 6. szám alatti épületben. 1944. március 19- június között bezárt. A háború után, 1945-ben Palasovszky Ödön kísérleti színházzal próbálkozott a Madách téren, majd 1946-ban Hont Ferenc igazgatásával a Színiakadémia színháza lett. 1947 októberében Állami Madách Színház néven - a magyar színházak közül elsőnek – államosították. 1948-ban kivették az (akkor már) Színház- és Filmművészeti Főiskola hatásköréből, és a Madách címtáblájáról levették az "Állami" jelzőt. 1949 áprilisától a Nemzeti Színház vette bérbe a színházat. 1954-ben született meg a ma is működő konstrukció, amikor a Madách téri színházat a Madách Színház Kamaraszínháza néven a Madách Színházhoz csatolták.

Készítette: Bartal Ferenc
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-807440
Fájlnév: F__BA19590414034.jpg
ICC: Nem található

Személyek: Gombos Katalin, Garics János




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

25 000 HUF
21 000 HUF
19 000 HUF
15 500 HUF
14 000 HUF
23 000 HUF
20 000 HUF
18 000 HUF
15 000 HUF
13 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

10 906 HUF
9 636 HUF
9 636 HUF
8 366 HUF
7 985 HUF
7 223 HUF
6 842 HUF
5 953 HUF
5 572 HUF
4 810 HUF
4 810 HUF
4 048 HUF
10 906 HUF
9 636 HUF
9 636 HUF
8 366 HUF
7 985 HUF
7 223 HUF
6 842 HUF
5 953 HUF
5 572 HUF
4 810 HUF
4 810 HUF
4 048 HUF
4 048 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Kultúra
Próza
Színház

A sorozat további képei:


Hasonló képek: