Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Könnyűzene - Zalatnay Sarolta táncdalénekesnő Könnyűzene - Zalatnay Sarolta táncdalénekesnő
3 cm kifutó

Könnyűzene - Zalatnay Sarolta táncdalénekesnő

Magyarország, Budapest, Budapest

Budapest, 1968. július 19. Zalatnay Sarolta táncdalénekesnő. MTI Fotó: Fényes Tamás
Zalatnay Sarolta (beceneve: Cini, születési neve: Charlotte Sacher; Budapest, 1947. december 14.) magyar énekesnő. 1963-ban tűnt fel először, egy gimnáziumi előadás során találkozott Komár Lászlóval, akinek feltűnt tehetsége. 1966-ban a Magyar Televízió Táncdalfesztiválján második helyezést ért el a Hol jár az eszem című dallal, majd 1967-ben megnyerte a fesztivált a Nem várok holnapig című számmal, amit az Omega együttes kísért. Számos magyar együttessel - köztük az általa 1976-ban alapított Cini és a Tinik-ben - énekelt. Első házasságát Révész Sándorral kötötte 1974-ben, de később elváltak. Második férje Benedek László (1987-ben házasodtak), harmadik pedig Márton Csaba, akivel az MSat Televízió számára műsorokat készítettek, de vállalkozásuk csődbe ment. Pénzügyi és gazdasági bűncselekmények miatt a bíróság három évi szabadságvesztésre ítélte 2004-ben, házasságukat felbontották. 2006 után újabb lemezt készített, visszatért a könnyűzenei életbe.

Készítette: Fényes Tamás
Tulajdonos: MTI Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-858964
Fájlnév: F__NY19680719035.jpg
ICC: Nem található

Személyek: Zalatnay Sarolta




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

23 000 HUF
20 000 HUF
17 000 HUF
15 000 HUF
21 500 HUF
19 000 HUF
16 000 HUF
14 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

9 890 HUF
8 493 HUF
7 858 HUF
6 588 HUF
6 334 HUF
5 191 HUF
4 683 HUF
9 890 HUF
8 493 HUF
7 858 HUF
6 588 HUF
6 334 HUF
5 191 HUF
4 683 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Könnyűzene

A sorozat további képei:


Hasonló képek: