Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Mezőgazdaság - Tojásbeadás
Balinka, 1951. június 7.
Vukits Sára (j), a F. M. Szövetkezet felvásárlója 100 db. tojást vesz át Krausz Mária parasztasszony lányától.
Az ötvenes évek elején a falvak ellátása a területi alapon szervezett földműves-szövetkezetek (az áfészek jogelődjei) feladata lett, amelyek eszközei kezdetben túlnyomórészt az államosítással párhuzamosan átszervezett szövetkezeti kereskedelemből származtak. Az összevonások következtében egy faluban csak egy földműves-szövetkezet működött, s gyakori volt a szomszédos települések szövetkezeteinek összevonása is. E szervezetek irányítását a Szövosz végezte. A Szövosz ugyan elvileg társadalmi szervezet volt, gyakorlatilag azonban egy középirányító szervezetre jellemző feladatokat látott el.
Beszolgáltatás: a mezőgazdasági termények és termékek kötelező beszolgáltatása az államnak. A kommunista hatalom újra bevezette a beszolgáltatást és 1948-tól 1956 decemberéig ez volt az állami terményalap összegyűjtésének legfőbb módszere. A beszolgáltatott terményekért jelképes, az önköltséget sem fedező árat fizettek, ezzel a mezőgazdaságban keletkező jövedelem nagy részét elvonták, és a nehézipar fejlesztésére fordították. A beszolgáltatás módszere nem volt tekintettel az évi terméseredményre, akkor is végrehajtották, ha a család fejadagját vagy a jövő évi vetőmagot vitték el. A beszolgáltatási kötelezettség elmulasztását szigorúan büntették, 1955-ig kb. 200 ezer parasztot ítéltek el emiatt.
A begyűjtés szó gyűjtőfogalom: az államilag beszedett, majd a központból különféle célokra (fogyasztás, export, tartalék) újraelosztott élelmiszerkészlet biztosítását jelentette, különböző formákban. Ezek közül legfontosabbak a természetben fizetendő földadó, a kötelező terménybeszolgáltatás, a termelési szerződés szerinti, illetve „szabad" (rögzített állami felvásárlási áron történő) központi felvásárlás. A kötelező beszolgáltatás tulajdonképpen évente meghatározott mennyiségű mezőgazdasági termék.
Készítette: Bereth Ferenc
Személyek:
Vukits Sára
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: AF_BER195106070002
Láthatóság: publikus
Technikai adatok:
Bitmélység: 8
Tájolás: horizontal
Szélesség (px): 4359
Magasság (px): 4311
Forrás típusa: JPG
Azonosító: af51157f-f42a-4f66-a4dd-fc39a39eef0f
Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!
A sorozat további képei: