A Textima felvetőgépeken készíti elő a lánchengert egy munkásnő a Lenfonó- és Szövőipari Vállalat (Buda-flax) szövödéjében. Önálló külkereskedelmi jogot kapott a Buda-Flax.
A jelentősebb, addig önálló hazai gyárak összevonásából állította össze az akkori gazdaságirányítás 1963-ban a Lenfonó- és Szövőipari Vállalatot, a Budaflaxot. Központját a Budapest peremén lévő, 1923-ban alapított Budakalászi Textilművek Klinger Henrik Rt.-ben, akkor már Budakalászi Szövőgyárban alakították ki. A vállalathoz csatolták az egykori Linum Taussig Sámuel és Fia Lenfonó Rt.-ből létrehozott Budapesti Fonógyárat és a Salzmann-féle Magyar Textilipar Rt. utódát, a Csillaghegyi Szövőgyárat, az 1904-ben létrejött Komáromi Fonógyárat, valamint az 1911-es Győri Szövőgyárat. A teljes hazai lenfeldolgozó-ipari vertikumot átfogó vállalatbirodalomhoz még 1971-ben hozzácsatolták az addig önálló Rostkikészítő Vállalatot lenrosttelepeivel és a hanságújmajori kendergyárral, valamint az addig ugyancsak önálló Tabi Campingcikkgyárat. A Budaflax védjegyet a cégnévben az 1970-es évek végétől használták. A hatezer dolgozót foglalkoztató, az 1970-es években évi 4500 tonna fonalgyártó kapacitású nagyvállalat a letermeléstől a textíliák konfekcionálásáig, sőt értékesítéséig szinte mindent átfogott, fő termékei a len szövőfonalak, kötözőanyagok, varrócérnák, szövetek voltak, de készültek itt láng-, sav- és lúgálló textíliák, ponyvák, függönyök, textilszűrők, tömlők, sátrak is. Nevezetes cikke volt az az idő tájt kirekesztett nyugati divatnadrág helyettesítésére szánt Trapper farmer szövete. Majd már 1983-ban a Lee Cooperrel, Európa legnagyobb farmergyártó vállalatával kötöttek kooperációs szerződést a hazai gyártásra. A nyolcvanas évek végén válságos helyzetbe került vállalat egyes telepeit 1988-ban felszámolták, mások önállósodtak.