Fotó
Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt

Demonstráció - Környezetvédők tüntetése

Nagymaros, 1989. Április 4.

Környezetvédők Maróthy László környezetvédelmi és vízgazdálkodási minisztert ábrázoló transzparenseket tartanak a magasba a bős-nagymarosi vízlépcső megépítése elleni tüntetésen Nagymaroson.
A bős–nagymarosi vízlépcső – hivatalosan Gabčíkovo–nagymarosi Vízlépcsőrendszer – a Duna magyarországi és szlovákiai közös szakaszának komplex hasznosítására tervezett építmény. A vízlépcső létesítésének célja az energiatermelés, a hajózhatóság biztosítása, az árvízvédelem és területfejlesztés volt. A létesítmény tervezett főbb egységei: a Dunakiliti mellett épülő mederzáró duzzasztómű, a Csallóközön végighúzódó üzemvízcsatorna közepén a bősi erőművel és Nagymaros térségében a nagymarosi vízlépcső. A bősi erőmű első ütemét 1986-ban, a nagymarosi erőmű utolsó egységét pedig 1990-ben kellett volna üzembe helyezni. Eredeti formájában végül sosem valósult meg. Maróthy László (Szeghalom, 1942. december 25-) 1987–1988-ban volt. Környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszter 1987. december 16. – 1989. november 21. között, személye a Bős-nagymarosi Vízlépcsőrendszer megépítésének jelképévé vált; miután a kormány leállította az építkezést, távozni kényszerült a kormányból.

Készítette: Fényes Gábor
Tulajdonos: MTI Zrt. Fotószerkesztőség
Fájlnév: AF_BOR198904040118
Láthatóság: publikus

Technikai adatok:

Bitmélység: 8
Tájolás: horizontal
Szélesség (px): 4230
Magasság (px): 2803
Forrás típusa: JPG
Azonosító: 8a45f2be-07c7-4a93-9fef-34fa1d034ff0




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

20 000 HUF
17 500 HUF
14 500 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
14 000 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

9 890 HUF
8 620 HUF
8 620 HUF
7 477 HUF
7 096 HUF
6 461 HUF
6 080 HUF
5 191 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF
9 890 HUF
8 620 HUF
8 620 HUF
7 477 HUF
7 096 HUF
6 461 HUF
6 080 HUF
5 191 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!


A sorozat további képei:


Hasonló képek: