Fotó
Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt

Belpolitika - Halálozás - Kádár János temetése

Budapest, 1989. július 14.

Gyászolók, politikusok, munkatársak tisztelegnek Kádár János ravatalánál, a Mező Imre úti temető Munkásmozgalmi Panteonjában. Kádár Jánost, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) nyugalmazott elnökét, az Elnöki Tanács tagját, országgyűlési képviselőt 1989. július 14-én temették el a Mező Imre úti temetőben. Az elhunyt politikus a párt első embereként – 33 éven át – döntéshozói szerepben alapvető befolyással rendelkezett a magyar társadalom alakulása felett.
Kádár János (1945-ig Csermanek) (Fiume, 1912. máj. 26. – Bp., 1989. júl. 6.): kommunista politikus, pártvezető. Kádár-korszak – Az 1956 és 1988 közötti évek közkeletű elnevezése. Nevét Kádár Jánosról kapta, aki az egész korszakban a Magyar Szocialista Munkáspárt első titkára, ill. főtitkára, és emellett 1956–1958-ban és 1961–1965-ben a Minisztertanács elnöke volt. A Kádár-korszak két nagy szakaszra oszlik. Az elsőt, amely 1962-1963-ig tartott, a forradalmárokkal való véres leszámolás, a diktatúra intézményrendszerének restaurálása, Kádár személyi hatalmának megszilárdulása és végül a rendszer nemzetközi elismertetése jellemezték. Eközben egyértelművé vált, hogy 1956 alapvető céljai – a függetlenség és a demokrácia – nem valósulhatnak meg, ám egyben az is, hogy az 1956 előtti sztalinista politikához nincs visszatérés; Rákosi és társai nem juthatnak többé szerephez Magyarországon. A második nagy szakasz, amelynek során a rendszer megkülönböztető jegyei karakterisztikussá váltak, 1962-1963-től 1988-ig tartott. Ennek jellemzői: diktatúra totális jellegének enyhülése; az állami és társadalmi tulajdonra épülő tervgazdaság racio­nalizálása és ennek részeként a piaci szempontok korlátozott mértékű rehabilitálása; a kommunista ideológia hegemóniájának a megszűnése és a szellemi-kulturális élet liberalizálása; mindennapi élet depolitizálása és a társadalom fogyasztási-modernizálódási igényeinek elfogadása.

Készítette: Németh Ferenc
Tulajdonos: MTI Zrt. Fotószerkesztőség
Fájlnév: AF__IK198907140070
Láthatóság: publikus

Technikai adatok:

Bitmélység: 8
Tájolás: horizontal
Szélesség (px): 4998
Magasság (px): 3295
Forrás típusa: JPG
Azonosító: 528be873-50e4-4900-85cf-d3edc90e1036




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

27 500 HUF
24 000 HUF
20 000 HUF
17 500 HUF
14 500 HUF
25 500 HUF
22 500 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
14 000 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

11 795 HUF
11 287 HUF
10 398 HUF
9 890 HUF
8 620 HUF
8 620 HUF
7 477 HUF
7 096 HUF
6 461 HUF
6 080 HUF
5 191 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF
11 795 HUF
11 287 HUF
10 398 HUF
9 890 HUF
8 620 HUF
8 620 HUF
7 477 HUF
7 096 HUF
6 461 HUF
6 080 HUF
5 191 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!


Hasonló képek: