Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
A sorozat további képei:
Kultúra - A Szélkiáltó együttes
Debrecen, 1984. május 9.
A Szélkiáltó együttes tagjai, Rozs Tamás (b), Lakner Tamás, dr. (b2), Keresztény Béla (k), Fenyvesi Béla (j2), Horváth József (j) énekelnek a színpadon a Dallal a békéért elnevezésű országos pályázat döntőjében a debreceni Agrártudományi Egyetem színháztermében. A zsűri a megosztott első díjat a pécsi Szélkiáltó együttes, Fenyvesi Béla Vízió és Varga Miklós Európa című művének adományozta.
Szélkiáltó Együttes 1974-ben alakult a Pécsi Tanárképző Főiskola magyar-ének szakos hallgatóiból. Kamarazenei felállású zenekar, akusztikus hangszerek kíséretében megzenésített verseket adtak elő. Sok pécsi költő művét zenésítették meg. 1983-ban Ki Mit Tud nyertesek voltak megzenésített versek kategóriában. Első önálló lemezük és albumuk 1986-ban jelent meg. Horváth József kivételével a mai napig működnek az eredeti néven. Névadásukat József Attila: Szélkiáltó madár című verse ihlette.
Rozs Tamás (1960-) zenetanár, ének, cselló. Az 1998-99-es évadban a Bóbita Bábszínház tagja volt, ahol szellemi szabadfoglalkozásúként azóta is dolgozik. Jazzének magántanár. cselló, gitár, udu, mongol ének
Lakner Tamás, dr. (1954-) karnagy, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának egyetemi docense. Vezeti a Bach Énekegyüttest és a Szélkiáltó Együttest. 2005-ben a kortárs művek előadásáért Artisjus-díjban részesült. Hegedű, gitár, metallofon, ének
Keresztény Béla (1954-) 1981-től a Szélkiáltó együttes tagja. gitár, mandolin, derbuka, ritmushangszerek, ének
Fenyvesi Béla (1955-) gitár, ének, szintetizátor, furulya. Népművelő, informatikus. 1996-tól a Pécsi Kulturális Központ munkatársa. 1975 óta tagja a Szélkiáltó együttesnek.
Horváth József gitár, ének
Készítette: Oláh Tibor
Személyek:
Varga Miklós, Horváth József, Rozs Tamás, Keresztény Béla, Lakner Tamás, Fenyvesi Béla
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: AF__OB198405090034
Láthatóság: publikus
Technikai adatok:
Bitmélység: 8
Tájolás: horizontal
Szélesség (px): 2300
Magasság (px): 1655
Forrás típusa: JPG
Azonosító: cc7f9818-2d88-460f-a1da-bf66a93c33ee
Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!
A sorozat további képei: