Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Kultúra - Operett - Cirkusz hercegnő
Szolnok, 1958. február 27.
Zilahy Kati (Mábel, b1), Fehér Györgyi (Slukkné, b2), Varga D. József (Slukk Tóni, j2) és Paál László (Poldi bácsi, főpincér, j2) Julius Brammer - Alfred Grünwald: Cirkusz hercegnő című zenés darabjának főpróbáján. A színművet február 28-án mutatja be Hortobágyi Margit rendezésében a Szolnoki Szigligeti Színház.
Paál László (Kispest, 1924. dec. 23.– ): Jászai Mari-díjas (1965) színész. Rendezéssel is foglalkozik.
Szolnoki Szigligeti Színház:
1912 áprilisában avatták fel Spiegel Frigyes és Englerth Károly építészek tervei alapján, Szolnoki Városi Színház néven. Ezelőtt nem volt állandó épülete a színháznak. 1919-ben az I. világháború alatt több kár keletkezett rajta. 1920-ban a kisebb károkat rendbe hozták De a tényleges rekonstrukció csak 1926-1927 között következett be.1946-47 között az épület második világháborús sérüléseit renoválták. 1954-ig, az önálló társulata megalakulásáig befogadó színházként működött. Önállósulása utána a neve a Szigligeti Színházra változott. 1960-as évek elején a leromlott műszaki állaga folytán újból rekonstruálták. 1989-ben életveszélyessé nyilvánították az épületet, ezért 1990-91 között átépítették. Siklós Mária és Schinagl Gábor tervei alapján.
Készítette: Lónyai Mária
Személyek:
Paál László, Varga D. József, Fehér Györgyi, Zilahy Kati
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: AF__LM195802270044
Láthatóság: publikus
Kiadás dátuma: 2014-01-27
Technikai adatok:
Bitmélység: 8
Tájolás: vertical
Szélesség (px): 3663
Magasság (px): 4579
Forrás típusa: JPG
Azonosító: c8665992-cbce-4a6e-ba47-3c61f5fcf81b
Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!
A sorozat további képei: