Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Szabadidő - Kirándulók Visegrádon Szabadidő - Kirándulók Visegrádon
3 cm kifutó

Szabadidő - Kirándulók Visegrádon

Magyarország, Pest megye, Visegrád

Visegrád, 1952. június 29. Kirándulók Mátyás király régészeti feltárás alatt álló visegrádi palotájában. MTI Fotó/Magyar Fotó: Bartal Ferenc
Az első vár, amely a tatárjárás során pusztult el, a Sibrik-dombon, az egykori római tábor alapjaira épült. A visegrádi kettős várrendszert 1250-1260 körül építette IV. Béla király. A későbbi korokban a fővárost ide helyező Károly Róbert király bővítette a várat, s itt került sor az 1335-ös híres királytalálkozóra is. Luxemburgi Zsigmond idején tovább korszerűsítették. Mátyás király uralkodása idején a vár palotaszárnyait teljesen felújították. 1544-ben török kézre került. Ez után felváltva volt a török és a magyar csapatoké, majd legvégül a törökök – miután katonai célra már teljesen alkalmatlanná vált – elhagyták a szinte teljesen elpusztult várat. Korszerű műemlékvédelmi helyreállítása az 1960-as években kezdődött meg.

Készítette: Bartal Ferenc
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-772768
Fájlnév: F__BA19520629026.jpg
ICC: Nem található




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

28 000 HUF
24 000 HUF
21 500 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
15 000 HUF
13 000 HUF
22 500 HUF
20 500 HUF
18 000 HUF
16 000 HUF
14 500 HUF
12 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

13 700 HUF
12 049 HUF
11 541 HUF
10 144 HUF
9 636 HUF
8 366 HUF
7 985 HUF
6 842 HUF
6 588 HUF
5 572 HUF
5 318 HUF
4 429 HUF
4 302 HUF
13 700 HUF
12 049 HUF
11 541 HUF
10 144 HUF
9 636 HUF
8 366 HUF
7 985 HUF
6 842 HUF
6 588 HUF
5 572 HUF
5 318 HUF
4 429 HUF
4 302 HUF
4 429 HUF
4 302 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Műemlék
Régészet
Szabadidő (általános)
Turizmus

A sorozat további képei:


Hasonló képek: