Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Táj - Hollókő
Magyarország, Nógrád, Hollókő
Hollókő, 1963. május 26.
Hollókő vára, előtérben a községgel. A középkori vár a Cserhát hegyei között, egy kiugró sziklaszakadék szélén áll.
MTI Fotó: Járai Rudolf
Az Árpád-házzal rokonságban álló Kacsics nemzetség ősi birtoka volt a környék. A család Illés ágának tagjai a tatárjárás után, IV. Béla király parancsára, a XIII. század közepén kezdték el építeni a község fölé magasodó erodítmény öregtornyát, hogy a portyázó tatárokkal szemben megvédje a környék lakósait. Hollókő várát Károly Róbert 1313-ban Szécsényi Tamás vajdának adományozta és ebből az idoszakból (1310), származik első írásos említése is "castrum Hollokew" néven.
1552-ben török kézre került a vár, mely a közel 150 éves török uralom alatt felváltva volt török és magyar kézen, ám megerősítésére senki sem fordított gondot. Véglegesen 1683-ban Sobieski János lengyel király szabadította fel a török iga alól, ám védő funkciója ekkorra megszűnt, elhagyták és a magányosan álló kis végvár, megkezdte folyamatos pusztulását. I. Lipót császár 1701-ben kiadott rendelete kimondta a magyar végvárak megszűntetését, így 1711-ben Hollókőn is bontási munkálatokat kezdtek, ám az amúgy is elhanyagolt állapotban lévő erődítmény felrobbantására nem került sor. Így maradhatott meg Hollókő vára Nógrád megye legépebb XIII. századi végváraként.
Készítette: Járai Rudolf
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-842604
Fájlnév: F__JA19630526018.jpg
ICC: Nem található
Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!
Hasonló képek: