Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Oktatás - Szőnyegszövést tanulnak a gimnazista lányok Oktatás - Szőnyegszövést tanulnak a gimnazista lányok
3 cm kifutó

Oktatás - Szőnyegszövést tanulnak a gimnazista lányok

Magyarország, Borsod-Abaúj-Zemplén, Miskolc

Miskolc, 1965. január 9. Szövőfésűvel fésülik társuk haját a Kossuth leánygimnázium tanulói akik a tanórák mellet perzsaszőnyeg szövést is elsajátítják. Az itt tanulók az érettségi bizonyítvánnyal együtt, mint képzett szőnyegszövők oklevelet is kapnak. MTI Fotó: Birgés Árpád
1920. február 15-én az egyháztanács elnöksége bejelentette, hogy az eperjesi tanítóképzot a miskolci egyházközösséghez helyezi át. Az Evangélikus Tanítóképzo épületét ezt követően, 1928-ban avatták fel. A képzo padjai közül nemcsak Miskolc és környékére, de még az alföldi településekbe és városokba is kerültek ki az itt végzett tanítókból. A képzés 1948-ban az államosítással szűnt meg, helyette az állam óvónoképzot, majd gimnáziumot és szakközépiskolát muködtetett 2001. augusztus 15-ig.

Készítette: Birgés Árpád
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-848825
Fájlnév: F_PAD19650109080.jpg
ICC: Nem található




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

25 500 HUF
23 000 HUF
20 500 HUF
18 000 HUF
15 000 HUF
13 000 HUF
21 500 HUF
19 500 HUF
17 000 HUF
14 500 HUF
12 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

12 557 HUF
12 049 HUF
10 525 HUF
10 144 HUF
8 747 HUF
8 366 HUF
7 223 HUF
6 842 HUF
5 826 HUF
5 318 HUF
4 429 HUF
4 302 HUF
12 557 HUF
12 049 HUF
10 525 HUF
10 144 HUF
8 747 HUF
8 366 HUF
7 223 HUF
6 842 HUF
5 826 HUF
5 318 HUF
4 429 HUF
4 302 HUF
4 302 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Középfokú oktatás
Oktatás
Tanulók

A sorozat további képei:


Hasonló képek: