Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Belpolitika - Politikai vezetők a fegyveres erők díszszemléj
Magyarország, Budapest, Budapest
Budapest, 1985. április 4.
Lázár György miniszterelnök (b), Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának (MSZMP KB) első titkára (k) és Vaszilij Kuznyecov (j), a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének első elnökhelyettese integet a fegyveres erők április 4-ei (1950 és 1989 között állami ünnep) díszszemléjén a Felvonulási téren (2006-tól 56-osok tere).
MTI Fotó: Manek Attila
Lázár György (Isaszeg, 1924. szeptember 15.) tervező technikus, politikus (MKP, MDP majd MSZMP), a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke 1975 és 1987 között, az MSZMP főtitkárhelyettese 1987-1988-ban. 1988 májusában az MSZMP országos pártértekezletén Lázár György egyike volt azoknak a régi vezetőknek, akiket nem választották be még az új Központi Bizottságba sem, ezzel minden párttisztségét elvesztette. Ekkor nyugdíjba vonult.
Kádár János (eredetileg Csermanek János, Fiume, 1912. május 26. – Budapest, 1989. július 6.) kommunista politikus. 1948 és 1950 között belügyminiszter. 1952 és 1954 között egy koncepciós pert követően börtönbe zárták. Az 1956-os forradalom alatt részt vett Nagy Imre kormányában, de november 4-én elfogták a szovjetek, akik a visszaállított kommunista diktatúra vezetőjévé tették. 1956 novembere és 1988 májusa között az MSZMP első titkáraként, később pedig főtitkáraként megkérdőjelezhetetlenül Magyarország első emberének számított. Kétszer volt miniszterelnök.
Vaszilij Vasziljevics Kuznyecov (1901-1990) 1985-ben az orosz szovjet politikai élet szereplője. Diplomataként kezdte pályafutását, 1977 és 1986 között látta el a Legfelsőbb Tanács Elnöksége első elnökhelyettesi tisztét (először1982-1983 között, második alkalommal 1984-ben, és a harmadik alkalommal 1985-ben).
Készítette: Manek Attila
Tulajdonos: MTI Zrt. Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-893738
Fájlnév: F_ABA19850404159.jpg
ICC: Nem található
Személyek: Kádár János, Lázár György, Kuznyezov, Vaszilij
Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!
A sorozat további képei:
Hasonló képek: