Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Belpolitika - Országgyűlés - Hetes Bizottság Belpolitika - Országgyűlés - Hetes Bizottság
3 cm kifutó

Belpolitika - Országgyűlés - Hetes Bizottság

Magyarország, Budapest, Budapest

Budapest, 1947. január 21. Sulyok Dezső, a Magyar Szabadság Párt elnöke felszólal a Nemzetgyűlésben. A testület ülésén megfosztották mentelmi joguktól a köztársaság-ellenes összeesküvéssel vádolt Hetes Bizottság képviselő tagjait. MTI Fotó/MAFIRT: Bartos Gyula
A Belügyminisztérium 1947. január 5-én hivatalos közleményt adott ki egy köztársaság-ellenes összeesküvés leleplezéséről. Eszerint egy horthysta politikusokból, katonatisztekből és hivatalnokokból álló csoport a "jogfolytonosság alapján" a Horthy-rendszer visszaállítására törekedett fegyveres erővel. 1945 őszén létrehozták a Hetes Bizottságot a Horthy-korszakban is működő Magyar Közösség elnevezésű szervezet újraszervezésére. A társaság két vezetője Szent-Iványi Domokos és Donáth György volt. A Jankó Péter által elnökölt népbíróság júliusban Donáth Györgyöt halálra ítélte, a többiek kényszermunka-, illetve fegyházbüntetést kaptak.

Készítette: Bartos Gyula
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-FMAFI19471663001
Fájlméret: 8 131 KB
Fájlnév: FMAFI19471663001.jpg
ICC: Nem található

Személyek: SULYOK Dezső




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

28 500 HUF
24 000 HUF
20 000 HUF
17 500 HUF
14 500 HUF
26 500 HUF
22 500 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
14 000 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

13 319 HUF
12 684 HUF
11 287 HUF
11 287 HUF
9 890 HUF
9 890 HUF
8 620 HUF
8 620 HUF
7 477 HUF
7 096 HUF
6 461 HUF
6 080 HUF
5 191 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF
13 319 HUF
12 684 HUF
11 287 HUF
11 287 HUF
9 890 HUF
9 890 HUF
8 620 HUF
8 620 HUF
7 477 HUF
7 096 HUF
6 461 HUF
6 080 HUF
5 191 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF
4 429 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Beszéd
Parlament
Parlamenti képviselő
Parlamenti ülés
Szervezet
Társadalmi mozgalom, társadalmi szervezet
Összeesküvés

A sorozat további képei:


Hasonló képek: