Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Belpolitika - Az MSZMP XI. kongresszusán
Budapest, 1975. március 21.
Kádár János (a mikrofonnál), a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága (MSZMP KB) első titkára beszél az MSZMP XI. kongresszusának ötödik napján az Építők Rózsa Ferenc Művelődési Házában. Kádár János mögött az emelvény első sorában Leonyid Iljics Brezsnyev (b4), a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára és az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai: Benke Valéria (b), Gáspár Sándor (b2), Biszku Béla (b3).
MSZMP XI. kongresszusát megelőzően a hazai balos ellenzék, a munkásosztály kedvezőtlen helyzetére hivatkozó úgynevett munkásvonal részéről támadás érte a gazdasági reformot: csökken a munkások bére, nyereségrészesedése, kilátástalanná válik a népgazdaság jövője. MSZMP XI. kongresszusán kijelentik, hogy az állam a szocialista építés fő eszköze.
Kádár János (eredetileg Csermanek János, Fiume, 1912. május 26. – Budapest, 1989. július 6.) kommunista politikus. 1948 és 1950 között belügyminiszter. 1952 és 1954 között egy koncepciós pert követően börtönbe zárták. Az 1956-os forradalom alatt részt vett Nagy Imre kormányában, de november 4-én átállt a szovjetekhez, akik a visszaállított kommunista diktatúra vezetőjévé tették. 1956 novembere és 1988 májusa között az MSZMP első titkáraként, később pedig főtitkáraként megkérdőjelezhetetlenül Magyarország első emberének számított. Kétszer volt miniszterelnök.
Készítette: Vigovszki Ferenc
Személyek:
Kádár János, Gáspár Sándor, Biszku Béla, BREZSNYEV, Leonyid Iljics, Benke Valéria
Tulajdonos: MTI Zrt. Fotószerkesztőség
Fájlnév: AF_VIG197503210221
Láthatóság: publikus
Technikai adatok:
Bitmélység: 8
Tájolás: vertical
Szélesség (px): 4193
Magasság (px): 5002
Forrás típusa: JPG
Azonosító: 6a4e0012-4762-432a-bbf4-d6f82f2a5d28
Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!
A sorozat további képei: