Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Műemlék - Kalotadámos - A református templom mennyezete Műemlék - Kalotadámos - A református templom mennyezete
3 cm kifutó

Műemlék - Kalotadámos - A református templom mennyezete

Románia, -, Kalotadámos

Kalotadámos, 2013. június 7. A kalotadámosi műemlék református templom egyik, Umling Lőrinc által festett mennyezetkazettája. MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor
A templom első okleveles említése 1701-ből származik, fatornyát kőtoronnyal helyettesítették. Ekkori a szószék koronája is, melynek hangvetőjét a nyugati karzat két szélső kazettáival együtt a segesvári Felvinci mester készítette. Az Umling család háromszor dolgozott a templomban. 1746-ban idősebb Umling Lőrinc készítette az úrasztalát, a déli bejárati ajtót, és javította, illetve kiegészítette a szószéket. Jellegzetes tulipános, gránátalmás motívumai eredeti színvilágukat megőrizve maradtak fenn a szószékkosár oldalain és az úrasztalon. 1753-ban idősebb Umling Lőrinc újra dolgozott a templomban. Vintze János és, Tsoma János és Bálint András megrendelésére felújította a nyugati karzatot és padokat is készített. 1774-ben Umling Lőrinc fiával, Jánossal együtt elkészítette a hajó 41 és a szentély 40 táblából álló famennyezetét, a keleti karzatot, a zsoltárostáblát, felújították a szószékkorona és a padok festését. A virágos reneszánsz stílusú táblák díszítései között pelikánt, ősdarut, szarvast, szőlőt, madarakat és páva ábrázolást találunk.

Készítette: Oláh Tibor
Tulajdonos: Oláh Tibor
Azonosító: MTI-FOTO-B__OB20130607023
Fájlméret: 9 676 KB
Fájlnév: B__OB20130607023.jpg
ICC: Nem található




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

25 500 HUF
23 000 HUF
20 500 HUF
18 000 HUF
16 000 HUF
14 000 HUF
21 500 HUF
19 500 HUF
17 000 HUF
15 000 HUF
13 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

12 557 HUF
10 906 HUF
10 525 HUF
9 128 HUF
8 747 HUF
7 223 HUF
6 842 HUF
5 826 HUF
5 572 HUF
4 683 HUF
4 429 HUF
12 557 HUF
10 906 HUF
10 525 HUF
9 128 HUF
8 747 HUF
7 223 HUF
6 842 HUF
5 826 HUF
5 572 HUF
4 683 HUF
4 429 HUF
4 429 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Egyház
Festészet
Iparművészet
Műemlék
Művészet
Református
Építészet

A sorozat további képei:


Hasonló képek: