Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Történelem - A magyar korona átadási ünnepsége
Budapest, 1978. január 6.
Cyrus Vance külügyminiszter, az Amerikai Egyesült Államok elnökének személyes képviselője beszédet mond a magyar korona átadási ünnepségén a Parlament kupolacsarnokában. Mellette felesége (j2), és Philip Kaiser nagykövet felesége (j3), Philip Kaiser (j4) nagykövet és Adlai Stevenson (j5) szenátor.
1944. novemberében a Nyilaskeresztes Párt – Hungarista Mozgalom hatalomátvétele után védelem alá helyezték. Veszprémbe, Kőszegre, majd Velembe szállították, végül 1945 márciusában az ausztriai Mariazellbe, majd onnan Mattsee-be vitték, és – története során nem először – elásták. Júliusban a németországi Augsburgba, onnan Frankfurtba került. Az I. törvénycikk szerint Magyarország 1946, mint királyság megszűnt, az új államforma: a köztársaság lett. 1951-től 1978-ig az USA Kentucky államában lévő Fort Knox katonai támaszponton tárolták csaknem három évtizeden át. Az Európából Amerikába átszállított Szent Korona ládáján ez a felirat állt: sugárzásveszélyes repülő-tárgy. 1978. január 5-én a magyar Szent Korona a koronázási jelvényekkel ismét hazai földre kerülhetett Jimmy Carter elnöksége alatt. A Szent Koronával együtt érkeztek hazánkba a legfontosabb magyar koronázási jelvények, a koronázási palást, a királyi jogar, az országalma és a Szent Istvánnak tulajdonított kard. A magyar Szent Korona, az országalma és a jogar 2000. január elsejétől a Parlament kupolatermében tekinthető meg, míg a koronázási palástot a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzik.
Készítette: Vigovszki Ferenc
Személyek:
VANCE, Cyrus, Stevenson, Adlai, Kaiser, Philip, Apró Antal
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: AF_VIG197801060049
Láthatóság: publikus
Kiadás dátuma: 2021-05-20
Technikai adatok:
Bitmélység: 8
Tájolás: horizontal
Szélesség (px): 4921
Magasság (px): 4263
Forrás típusa: JPG
Azonosító: a5950687-2910-4167-b7ab-649afa74d0bd
Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!