Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Belpolitika - Tüntetés a vízlépcső ellen
Magyarország, Budapest, Budapest
Budapest, 1988. szeptember 12.
A tüntetés résztvevői ERŐ-MŰ-TÉT feliratú transzparenssel tiltakoznak szeptember 12-én a Vörösmarty téren a Bős-Nagymarosi vízlépcső-rendszer építkezése ellen. A demonstráció résztvevői a gyülekezés helyszínéről a Parlament elé vonultak.
MTI Fotó: Baric Imre
A bős–nagymarosi vízlépcső (hivatalosan Gabčíkovo–nagymarosi Vízlépcsőrendszer) a Duna magyarországi és szlovákiai közös szakaszának komplex hasznosítására tervezett építmény. Az építéséről és üzemeltetéséről szóló szerződéskötésre 1977. szeptember 16-án került sor Magyarország és Csehszlovákia között. Létesítésének célja az energiatermelés, a hajózhatóság biztosítása, az árvízvédelem és területfejlesztés volt. A létesítmény tervezett főbb egységei: a Dunakiliti mellett épülő mederzáró duzzasztómű, a Csallóközön végighúzódó üzemvízcsatorna közepén a bősi erőművel és Nagymaros térségében a nagymarosi vízlépcső. Az eredeti tervek végül nem valósultak meg, a tájat utólag rehabilitálták.
A különféle környezetvédő és más, kulturális, társadalmi alapokon szerveződő csoportok felhívására este öt óra tájban több ezren gyűltek össze a Belvárosban tiltakozó transzparensekkel, hogy - a rendezők szándéka szerint - fegyelmezetten képviseljék álláspontjukat az éles társadalmi vitát kiváltott nagyberuházással kapcsolatban. A Vörösmarty téri gyülekezés után a tiltakozó menet „Demokráciát – Népszavazást” jelszót ismételgetve a Kossuth Lajos térre indult, ahol a Parlamentben átnyújtották az építkezés ellen tiltakozó beadványt. A Grósz Károlynak, az MSZMP főtitkárának és Straub F. Brunónak, az Elnöki Tanács elnökének címzett beadványban - pontokba szedve az építkezés ellenérveit - követelték a vízi erőmű munkálatainak azonnali leállítását, illetve végleges döntés hiányában az építkezés felfüggesztését és népszavazás kiírását. Ezzel egy időben a Duna másik partján, a Budapesti Műszaki Egyetem parkolójában szervezett politikai nagygyűlésen osztrák politikusok és környezetvédők is kifejezték aggodalmukat az erőmű építése miatt.
Készítette: Baric Imre
Tulajdonos: MTI Zrt. Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-902482
Fájlnév: F_RIC19880912073.jpg
ICC: Nem található
Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!
A sorozat további képei:
Hasonló képek: