Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Érdekképviselet - Parasztgyűlés Orosházán Érdekképviselet - Parasztgyűlés Orosházán
3 cm kifutó

Érdekképviselet - Parasztgyűlés Orosházán

Magyarország, Békés megye, Orosháza

Orosháza, 1990. május 27. Nagy Ferenc József (k) földművelésügyi miniszter az agrárprogram alaptéziseit ismerteti a Magyar Parasztszövetség nagygyűlésén Orosházán, a Mezőgazdasági Szakközépiskola udvarán. Mellette Vörös Vince (b3), a Magyar Parasztszövetség elnöke. MTI Fotó: B. Fazekas László
A Magyar Parasztszövetséget 1941. szeptember 28-án azért hívták létre, mert a magyar törvények nem biztosították a mezőgazdasági szektorban gazdálkodók és dolgozók érdekképviseletét. Hivatalosan 1948. szeptember 10-én szűnt meg azzal, hogy vezetősége Dobi István elnökletével kimondta feloszlatását. Korai története során szorosan összefonódott a Független Kisgazdapárttal. Fénykorát a német csapatok 1945-ös kiűzése után élte, amikor az ország legjelentősebb parasztmozgalmává vált és jelentősen hozzájárult a kisgazdák 1945. novemberi választási győzelméhez. Az első politikai szervezetek közt volt, amelyeket a magyar mezőgazdaság kollektivizálására és a hatalomátvételre készülő kommunista párt, az MDP – 1947-ben szétzúzott. Több vezetőjét bebörtönözték. Az 1956-os forradalom idején rövid időre feléledt, majd újra megszüntették. A kommunista rezsim összeomlása után újjáalakult, de régi befolyását már nem nyerte vissza. Kossuth Lajos mellszobra az 1948-ban átadott Kossuth Lajos Mezőgazdasági Technikum részére készült, az azóta több névváltozáson is átesett intézmény jelenleg a Tisza Kálmán Szakképző Iskola nevet viseli. A mészkőből faragott mellszobor az iskola udvarán, a rendezvények színhelyéül kiépített pódiumon áll

Készítette: B. Fazekas László
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-912196
Fájlnév: F__FA19900527038.jpg
ICC: Nem található

Személyek: Nagy Ferenc József, Vörös Vince




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

28 500 HUF
24 000 HUF
21 500 HUF
17 500 HUF
14 500 HUF
26 500 HUF
22 500 HUF
20 500 HUF
17 000 HUF
14 000 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

11 287 HUF
11 287 HUF
9 890 HUF
9 382 HUF
8 620 HUF
8 112 HUF
7 096 HUF
7 096 HUF
6 080 HUF
6 080 HUF
5 191 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF
11 287 HUF
11 287 HUF
9 890 HUF
9 382 HUF
8 620 HUF
8 112 HUF
7 096 HUF
7 096 HUF
6 080 HUF
6 080 HUF
5 191 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Beszéd
Iskola
Kormány
Középfokú oktatás
Mezőgazdaság
Miniszter
Társadalmi mozgalom, társadalmi szervezet

A sorozat további képei: