Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Koncepciós per - Szentiványi Domokos ellen Koncepciós per - Szentiványi Domokos ellen
3 cm kifutó

Koncepciós per - Szentiványi Domokos ellen

Magyarország, Budapest, Budapest

Budapest, 1947. január 5. A Belügyminisztérium 1947. január 5-én hivatalos közleményt adott ki egy köztársaság ellenes összeesküvés leleplezéséről. Eszerint egy horthysta politikusokból, katonatisztekből és hivatalnokokból álló csoport a "jogfolytonosság alapján" a Horthy-rendszer visszaállítására törekedett fegyveres erővel. 1945. őszén létrehozták a Hetes Bizottságot a Horthy-korszakban is működő Magyar Közösség elnevezésű szervezet újraszervezésére. A társaság két vezetője Szentiványi Domokos és Donáth György volt. A Népbíróság júliusban Donáth Györgyöt halálra ítélte, míg a többiek kényszermunka-, illetve fegyházbüntetést kaptak. A képen: Szentiványi Domokos, a Hetes Bizottság főszervezője, letartóztatása után, kihallgatáson az Andrássy u. 60-ban az ÁVO épületében. MTI Fotó

Készítette: -
Tulajdonos: MTI Rt. Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-757419
Fájlnév: F________1577014.jpg
ICC: Nem található
Model: NIKON D1

Személyek: Szentiványi Domokos




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

15 000 HUF
14 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

5 318 HUF
4 937 HUF
5 318 HUF
4 937 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!


A sorozat további képei:


Hasonló képek: